Budapest Főváros Levéltára: MSZMP Budapesti Bizottság XX. Kerületi Bizottsága vezető testületeinek iratai - Végrehajtó Bizottság üléseinek jegyzőkönyvei, 1963 (HU BFL XXXV.25.a/4)
1963-04-19
Jó lenne, helyesebb lenne az egységes iskolapolitika irányítása érdekűben, ha az Oktatási Osztály, és a Kerületi Pártbizottság tagjai között jobb viszony lenne* Az a tény sajnos, hogy az utóbbi időben a Pártbizottság és az Oktatási Gsza tály között nem azon az elvi alapokon nyugvó munkakapcsolat van, mint aminek 1lenni kellene. Nem elegendő az, hogy jó irányban dolgozunk, hanem az is kell, hogy helyes következtetéseket vonjunk le a magunk emberi magatartásira vonat- « kozólag, és ezt alkalmazzuk is. én ugylátom, hogy tényleg a Halmi elvtársnő magatartásában volt olyan, arai ezt a kapcsolatot elmérgeoitette. En egy alkalommal meg is mondtam ezt a Halmi elv tái a nőnek, hogy az '11 ami vezetővel szemben lojálisabbnak kell lenni. Nem fogadom el a Kasa elvtársnő azon megállapítását, hogy ilyen irányban én rossz példát vennék a Halmi elvtársnőtől. Én messzemenően igyekeztem és igyekszem kellő szerénységgel dolgozni munkahelyemen, és megállni a helyemet, mint iskoláig uzgató . De a nevelők joggal várták cl tő Icán legutóbb, hogy elnionőjam a véleményem, az ülctaasi Ősz úly legutóbbi ikok.látog;, •....v ti kap csőiat ban. A cél látogatás január 16.-án kezdődött meg azzal, hegy sarka s elv társnő azt mondta, hogy"kimegyek a Kossuth Lajos utcai iskolába, mert az ig ozgatóval baj van." Az iskolalátoga/tás márciusig tartott. Az órák elbírálva nem lettek. Károsnak tartom azt, hogy nem beszélik’meg a vezetővel az ott tapaszt alvókat. Ezzel kapcsolatban én azt mondottam a Kása elvtársnő föle, hogy az a látogatás arai 3 hónapig tartott az hibás volt, és nem ‘Szolgálta a nyugodt nevelő, oktató munkát. Az embereket nyugtalanította a hosszú látogatás. Az eszmei, politikai hely rálátás nem elég a Kása elvt rsn-tckl, ha a módszerei nem helyesek. 9 ember kérte a látogatás nyomóin az áthelyez őzét • Az iskolalátogatás egyik meg állapit ása azt mondja: "Az i sic ólai ünnepélyeket nem tartom kézbe." Vissza kell utasítanom est, mert én, aki iveken' keresztül ezt csináltam nem képzelhető el, hogy április 4.-ét, vagy növöm bér 7+ot ne tartsam kézbe. Végül kiderült, hogy márc iua 1 ---t 1 volt szó. Erről viszont a tanárok minden irodaion nélkül tudnak megemlékez est tartani• Véleményem szerint mindenkinek a munkáló.'-un lehet hibát t-lalni. Ezért mondtam én azt felszólalásomban, hogy pedagógiailag hibás vol' és politikailag káros a látog.,tás. A pedagógusok továbbképzését úgy képzelem el, hogy a pedagógiai kordénak mellett elméleti politikai nevelést is kell adni. A szakmai munkaközösségek olyan szakmai nevelést adunak, ami marxista-leninista ideológiával átitatott. Ha* az iskolareform célkitűzéseit a legerefié nyesebben kívánjuk szolgálni, akkor sok olyan dolgot kell megvalósítani, tmi állami erőből nem megy. Törekednünk kell arm, hogy az iskola a gyermek második otthona legyen. Tűm ás elv táj- s nő: M int a bizottság egyik tagja szeretném elmondani a véleményemet: Amit elmondott a Kása elvtársnő a hozzászólások elején, az egy kicsit téves irányba vitte az egész megbeszélést. Amit elmondott a Kása eÍvtársm , azzal egyet lehet érteni, helytelen volt, hogy nem kérdeztük meg az Oktatási osztályt. L_______—-I» ____ — . - --- —- - ■- - - — - — * - - ■ - - - - — ——----■-— I i- 7 -