Budapest Főváros Levéltára: MSZMP Budapesti Bizottság XX. Kerületi Bizottsága vezető testületeinek iratai - Pártbizottság üléseinek jegyzőkönyvei, 1988 (HU BFL XXXV.25.a/3)
1988-11-30
r 1 I *- 3 -g/ A pártértekezlet írásos anyagát meg kell küldeni a küldötteknek és a meghívottaknak. Határidő: 1989. február 5. Felelős: Dr. Dersi Mihály A fentiek alapján javasoljuk, hogy a pártértekezlet megtartására 1989. február hónap közepén kerüljön sor. (A tervezett időpont február 18-a, szombat. A pontos dátumot as Pártbizottság januárban erősítse meg.) 2. A küldöttválasztás módja és szempontjai- A pártértekezlet résztvevőinek létszámát kb. 250 fő körül tartjuk megfelelőnek.- Valamennyi alapszervezet (decentralizált is) 1 fő küldött választására kapjon jogot.- Az üzemi, intézményi pártbizottságok, valamint az 50 fős taglétszám feletti alapszervezetek további 1-1 fő küldöttet választhassanak.- A jelenlegi PB tagjai küldötti joggal a PB mellett működő munkabizottságok tagjai pedig meghívottként vegyenek részt az értekezleten. n- A küldöttek megválasztására taggyűlésen, illetve a pártbizottságok ülésein kerüljön sor. A pártszervezetek fordítsanak figyelmet a nyilvánosságra, a párttagság, adott esetben a teljes dolgozói kollektíva véleményére.- Törekedni kell a kerületben dolgozók és élők minél nagyobb számban történő küldöttválasztására, figyelembe véve a lakóterület növekvő jelentőségét. Fordítsunk figyelmet az itt lakó, de nem a kerületben dolgozó párttagokra is! (Közülük néhányan -e kör adatait beszerezvekapjanak meghívást a pártértekezletre.)