Budapest Főváros Levéltára: MSZMP Budapesti Bizottság XX. Kerületi Bizottsága vezető testületeinek iratai - Pártbizottság üléseinek jegyzőkönyvei, 1986 (HU BFL XXXV.25.a/3)
1986-10-31
r~r“ — ' 1986,október 22. Káder tárna PB ülés szóbeli vázlata 1,/ PB ülés indoka és cél.iat * KB 1986, március lQ-ón- a BPB 1986. szept. 22-ón- megvizsgálta az 1973. nov.28-i káderpolitikái határozat , végrehajtásának helyzetét,- a káderpolitikai alapolvek érintetlen hagyásával a kádermunka gyakorlatát a mai élet követelményeihez igazította ,- miközben elemezte a 73-as határozat végrehajtásának tapasztalatait, meghatározta az elkövetkező időszak leg^ fontosabb feladatait.- Ez tette szükségessé, hogy a kér.PB is önvizsgálatot végezzen saját területén és ennek alapján megállapítja, hogyan sikerült az 1973-as káderpolitikai elveknek, a káderraunka gyakorlatának érvényt szerezni.- A helyi tapasztalatok figyelembe vételével a KB és a BPB határozatai szellemében megfogalmazni a kerületre vonatkozó általános és a kerület legfontosabb konkrétfeladatokat.- A jelentés készítői, a Pártépltósi Munkabizottság és a VB úgy Ítélik, hogy az önök elé terjesztett anyag megfelel az említett követelményeknek.- A jelentést a következő módon készítettük elő:- Alaposan áttanulmányoztuk a KB és a BPB határozatait- a kér.PB és a VB elmúlt években kádormunkáról szóló elemzéseit, értékeléseit, « áttekintettük az alsóbb PB-PV és a közvetlen irányítású alapszervezetekben a káder és személyzeti munka helyzetét ,- felhasználtuk a PB tagokkal korábban folytatott beszélgetések tapasztalatait, I--------fi--------I