Budapest Főváros Levéltára: MSZMP Budapesti Bizottság XX. Kerületi Bizottsága vezető testületeinek iratai - Pártbizottság üléseinek jegyzőkönyvei, 1986 (HU BFL XXXV.25.a/3)

1986-10-31

az irányító posztokat. Ezért a maguk területén a pártszervek és a vezeték fe­lelősek. ... ■ , .„ „ Előrehaladásunknak, a társadalom előtt álló bonyolult feladatok megol­dásának döntő feltétele, hogy kibontakoztassuk az emberek képességeit, a'kotó kezdeményezőkészségét, A káderpolitika egyik alapvető feladata, hogy sokolda­lúan segítse az emberi tényezőben rejlő társadalmi erő érvényesülését, az érték­teremtő munka megbecsülését. Ebben minden korábbinál nagyobb feklősség hárul a vezetőkre. 1. A vezetők kiválasztásánál egyaránt fontos követelmény a politikai és er-i kölcsi alkalmasság, a szakmai hozzáértés és a vezetői rátermettség. Figyelem­be keűl venni a .jelöltek életútját, tapasztalatait, korábbi munkahelyein nyúj­tott teljesítményét, a beosztással járó feladatokat és azt is, hogy milyen össze­tételű és felkészültségű kollektívába kerülnek. A döntő az, hogy alkalmasak legyenek feladatuk ellátására, a párt politikájának önálló alkalmazására és végrehajtására. Beosztásra való tekintet nélkül minden vezetőtől meg kell követelni n szo­cializmus iránti elkötelezettséget, törvényeink és erkölcsi normáink megtartá­­sát, a határozott és nyílt kiállást a párt politikája és a munkaterületére vo­natkozó politikai állásfoglalások mellett. Az ország előtt álló feladatok tegye­­mezett munkát, alkotó gondolkodást, önállóságot, kezdeményezőkészseget és új iránti fogékonyságot követelnek minden vezetőtől. A vezető beosztásokkal összeegyeztethetetlen a dolgozók lebecsülése, a kritika elfojtása, a visszaélés a hatalommal. A párt testületéi a személyi ügyekben elsősorban a politikai és az erkölcsi alkalmasságot mérlegeljék. A szakmai hozzáértés elbírálását az arra illetékes szervektől igényeljék. Párttisztségekne olyan kommunistákat kell javasolni, akik munkájukkal és magatartásukkal kivívták a dolgozók bizalmát, és képesek megnyerni az embe­reket a párt politikájának. A párt szövetségi politikája abban is kifejeződik, hogy hazánkon — Párt­funkció kivételével — bármely tisztséget pártonkívüli is betolthet Minden esetben azt a jelöltet kell támogatni, aki az adott munkakörre alkalmasabb, függetlenül attól, hogy párttag vagy pártonkívüli. 2. Biztosítanunk kell a vezetés, stabilitását & a káderek ésszerű, folyamatos cse­rélődését. Minden vezető addig maradjon beosztásában, amíg feladatát meg­felelően ellátja, és élvezi a választók, a kollektíva bizalmát TárMdalmi^szük­r'­­séglet, hogy a vezetők köre életünk minden területén uj erőkkel fnssuljon fel, A különböző korosztályok képviselői együtt legyenek jelen ^*^*^ **|* ződjön az idősebbek élettapasztalata a fiatalok uj iránti f°6eko^báRáv^l> lcn_ dületével. A megérett cseréket halogatás nélkül, idejében kell lebonyolítom. A választott és kinevezett tisztségviselők, vezetők meghatározott koré a nyugdíjkorhatár elérése előtt kérje a hatáskörilog lllc^k® * £ bírálását, hogy igényt tart-e továbbra is munkájára. A tubbi vezetovel a ha­tásköri lég illetékes szerv a nyugdíjkorhatár elérése elő egy ‘ . láspontját. Indokolt esetben n jövőben is alkalmazni lehet a ko«ngedmeny<s nyugdíjazást. Az illetékes szervek gondoskodjanak a "^J,^,n^nrik be vezetők tapasztalatainak hasznosításáról, erkölcsi megbeesu őket a társadalmi, közéleti tevékenységbe. 14 i -J r n i

Next

/
Thumbnails
Contents