Budapest Főváros Levéltára: MSZMP Budapesti Bizottság XX. Kerületi Bizottsága vezető testületeinek iratai - Pártbizottság üléseinek jegyzőkönyvei, 1985 (HU BFL XXXV.25.a/3)
1985-11-15
I hogy megfékezzük a lakásáraknak az elmúlt években tapasztalt gyors és gyakran nem indokolt emelkedését. A központi elhatározások mellett szükség van a helyi szervek, intézmények helyzetfelismerésére, kezdeményezésére és cselekvőkészségére. A munkáltatók többségének módjuk nyílt, hogy növekvő mértékben nyújtsanak segítséget, kialakultak a helyi pénzügyi támogatás jogi feltételei, erősödött a tanácsok gazdálkodási önállósága. A Központi Bizottság állásfoglalását követően több nagyváros, köztük a fővárosi tanács is megvizsgálta, hogyan csökkenthető a lakásvásárláshoz szükséges indulóösszeg, ^ 1 és kidolgozta a kamatmentes hitel, a szociális támogatás feltété- >• leit. Hasonló lépésekre városaink többségében már ma is megvan - kisebb-nagyobb mértékben - a lehetőség. Tehát a helyi mérlegelésnek már most is jóval nagyobb a szerepe, mint ahogyan a köztudatban él. Azt várjuk a területi és a munkahelyi párt- és társadalmi szervektől, hogy legyenek ösztönzői a közös cselekvésnek, és a helyi összefogásra támaszkodva ragadjanak meg minden lehetséges eszközt a lakáshelyzet javítására. Ezek az intézkedések természetesen nem fogják pár hónap alatt megoldani az ifjúság lakásgondját, de enyhíthetik azt, növelhetik a legrászorultabbak lakáshoz jutásának esélyeit. A társadalomnak és minden intézményének sokat kell tenniük « azért, hogy a fiatalok önálló életkezdése, a családalapítás, az otthonteremtés, a gyermeknevelés, a munkahelyi beilleszkedés kevesebb feszültséggel, gonddal járjon. De bármit tesz is a társadalom, az csak akkor lesz igazán eredményes és főleg értékes, ha a fiatalok is osztoznak a saját jövőjüket, életüket megalapozó erőfeszítésekben. Akkor lesz az ország gazdagabb, akkor tud többet r" nyújtani fiainak, leányainak, ha az ifjúság igényesebb önmagával szemben, növekvő felelősséggel vesz részt sorsának alakításában. VII Arra a kérdésre is keresnünk kell a választ: miképp növelhe♦ tő a fiatalok társadalmi, politikai aktivitása? Hogyan, milyen eszközökkel segíthetik az ifjúság bekapcsolódását a közéletbe a pártszervek és -szervezetek, társadalmi szervezeteink? ... ■ I " 1 1 1 ■ 1 1 * ■ 1111 ■ I II ... I . 1 ■ ----