Budapest Főváros Levéltára: MSZMP Budapesti Bizottság XX. Kerületi Bizottsága vezető testületeinek iratai - Pártbizottság üléseinek jegyzőkönyvei, 1985 (HU BFL XXXV.25.a/3)

1985-10-15

- 3 -- a meglévő és a tervidőszak alatt belépő intézmények működtetését,- az állóeszközök bruttó értéke alapján képződő fel­újítási hányadot,- az út,-hid fenntartást /üzemeltetés, karbantartás, állagmegóvás/,- a normativ módon "fejkvóta" szerint számított fejlesz­r tési lehetőséget /az 1985.jan.l-i állandó népesség arányában./ A fejkvóta országosan egységes mértékét a Fővárosi Tanács to­­vább differenciálta, 30 íi-át a kerületek részére - ellátottságuk szerint súlyozva - átengedte, 70 SS-át központi célokra megtartót­ta. A fővárosi prioritásokhoz igazodó kerületi feladatokhoz a Fő­városi Tanács céltámogatást is adhat. A céltámogatáshoz való ^ hozzájutás feltételeit, összegét maga állapítja meg. A kerületi tanács gazdálkodási tartalék képzésére köteles, mely­nek mértéke 2 %• a vároafeilesztés, fenntartás és működtetés VII. ötéves, tervi ■prioritásai: A korábbi helyi párt-és állami testületek, valamint a kerüle­ti küldött értekezlet állásfoglalásának megfelelően a VII.öt­éves tervidőszakban az ágazatok fejlesztésének sorrendje: % t -­r n

Next

/
Thumbnails
Contents