Budapest Főváros Levéltára: MSZMP Budapesti Bizottság XX. Kerületi Bizottsága vezető testületeinek iratai - Pártbizottság üléseinek jegyzőkönyvei, 1982 (HU BFL XXXV.25.a/3)
1982-01-15
n * _ - 2 -részére 1,5 m Iíbl értékben szállítottunk elektromechanikai alkatrészékét. A 2,6 n# értékű nem szocialista export mintegy 18 f növekedés eredményeként jött létre. Ahhoz, hogy erről mint megvalósult tényről besséIllessünk, piacra orientált fejlesztést kellett megvalósítanunk. n Legjobb példája ennek a KGIKAlLUX gyártmánycsalád, amely a nemzetközi vizsgáló állomálfok tanúsítványai szerint világszínvonalat képvisel. A növekvő kereslet következtében a toraidés felfutása lehetővé tette, hogy termékeink egy részénél árcsökkentést hajtsunk végre. Mindezek az eredmények kollektív munka, a politikai - gazdasági vezetés összehangolt tevékenységével valósultak meg. Az is igaz, hogy a megvalósítás útja göröngyös volt és vau még tennivalónk. A bszámoló taggyülések tapasztalatai is megerősi— 0>s ti]c» h°sy általában sikerült előbbre lépni a gazdasági munka pártirányítása, pírtellenőrzése terén. Meghatározónak tekintettük gazdaságpolitikai munkánk módszereinek javítását, ezen belül nagyobb figyelmet szenteltünk a vállalat Össztevélcenysé— gét befolyásoló kérdések kiválasztására, azolc összefüggéseinek, egymásra épitettségének vizsgála - tára. l____________________U__________ ! L J »