Budapest Főváros Levéltára: MSZMP Budapesti Bizottság XX. Kerületi Bizottsága vezető testületeinek iratai - Pártbizottság üléseinek jegyzőkönyvei, 1979 (HU BFL XXXV.25.a/3)

1979-07-17

r ii- 55 javaslatokkal és határozatot hoz^t. Ennek lényege az, hogy a központi sajtó elsőizben augusztus 4-e körül ad majd hirt ezek­ről a munkaverseny kezdeményezésekről, felhívásokról. A SZOT és a KISZ Központi Bizottsága előreláthatóan egy héttel később kö­zös közleményben karolja fel a versenyt. Ezzel egyidőben a Haza­­fias Népfront pedig társadalmi munkamozgalmakat kezdeményez a lakosság körében. A Párt Központi Bizottsága augusztus 20-táján köszönti majd nyilvánosan a munkaversenyt. Kérjük, hogy a Pártbizottsági üléseken erről is tájékoztassák a résztvevőket és a helyi kezdeményezéseket a jelzett időpontokat figyelembe véve bontakoztassák ki és támogassák. liSfM I -Kedves Elvtársak! A tájékoztató végére értem. Kérem a Pártbizottság tagjait, a jelenlévő elvtársakat, hogy mindenki aktivan vegyen részt a Központi Bizottság döntéseinek megismertetéséből és a döntések, j | feladatok elfogadtatásából. Komoly és felelősségteljes munkát követel tőlünk a döntések párton belüli levitele is de méginkább C' a széles közvélemény megnyerése. Nem lesz könnyű a következő időszak, de egységes kiállással, kellő érveléssel, meggyőzéssel es a munkában tanusitott példával a 3oa frtrfllíHFfyiTfTHrl párttagságit képes arra, hogy a Központi Bizottság döntéseit végrehajtsa. 1979. julius 16. , i __£___— I 1 -------—J •*>#*’*■ • *'5 íj, s , ,l >r<J j I > ^ 1 ' ^ ^ % „. 'í'K 1 >-%-W - O-’-V 'I., • ! • ' ^ t í’ , *

Next

/
Thumbnails
Contents