Budapest Főváros Levéltára: MSZMP Budapesti Bizottság XX. Kerületi Bizottsága vezető testületeinek iratai - Pártbizottság üléseinek jegyzőkönyvei, 1979 (HU BFL XXXV.25.a/3)
1979-11-30
r n í - 4 -A kerületi küldöttértekezlet felhívta a figyelmet arra, hogy a munkaerőforrások bővülése nem várható, a termelés növelését a termelékenység javítása utján kell megvalósítani. Ezért a gazdasági egységek az V. ötéves terveikben csökkenő fővárosi létszámot, vidékre történő ipartelepítést, valamint termékszerkezeti, technológiai és más létszámmegtakaritó intézkedéseket terveztek. Törekedtek a meglévő munkaerő jobb kihasználására. ) A kongresszusi határozat és a középtávú népgazdasági terv értelmében már a tervezés időszakában nagyobb. hangsúly tevődött az intenzív fejlesztésre, a hatékonysági, minős égi összetevőkre. Elsődleges feladattá vált a piachoz való rugalmas alkalmazkodás igénye, s a vállag ^ jótoknak erre az összetott feladatra kellett alkalmasabbá válni. Ezért kerületünkben is gazdasági átrendeződés kezdődött a szelektív.intenzív iparfejlesztési politikai meggondolások és döntések alapján. A nehezebb körülmények következtében ma már valamennyi termelő egységnél kényszerítő feladattá vált az intenzív fejlődés megvalósítása, a gazdaságosan értékesíthető áruk részarányának növelése érdekében a hatékonyabb gazdálkodás, a jobb minőségű munka, a gazdasági tevékenységnek a népgazdasági egyensúly javítása alá rendelése. Az uj helyzet és követelmények következtében gazdasági egységeinknél is nyilvánvalóbbá váltak az irányító c.o végrehajtó munka,gyengeségei. A különböző - helyi és nem helyi - tényezők átmeneti nehézségeket okoztak a termelés egyo3 fázisaiban és az órtokesitcsbon, nehezítették az ötéves terv időarányos végrehajtását. Igaz, hogy a gazdasági épitőmunka feladatai hosszabb távú munkát igényelnek, mégis megállapítható, hogy a vozotői munka színvonalának gyorsabb emolcoévol, a szemlélőt erőteljesebb formálódásával, a vógrohajtósban tanúsított kövotkozetességgol és fegyelemnél nagyobb erodményokot érhettünk volna el. A feladatokkal összhangban a következő főbb gazdonngi_yr\l|tpzág.o^ •fc^ffflztoihntók Kortantünkben- Erőtoljesobb termékszerkezetváltás vette kezdetét nemcsak a döntően fogyasztási cikkeket gyártó könnyű-, hanem a gép- és műszeripar területén is. _ Javult a tervfegyelem. *