Budapest Főváros Levéltára: MSZMP Budapesti Bizottság XX. Kerületi Bizottsága vezető testületeinek iratai - Pártbizottság üléseinek jegyzőkönyvei, 1978 (HU BFL XXXV.25.a/3)

1978-09-15

r í J m f m f Iát a szemléletet kell kerületünkben is uralkodóvá tenni, amely 1 m ©lért eredményeket , a tetteket ismeri el, és amely nem «d bolyt a végtelen magyarázkodásnak. Boleg az olyan jellegi* nagy**rázkodaonxk nincs helye, amely unos*íui4talön hivatkozik a tőlük független, külső uo belső objektív körtUmányekre, ehelyett a megoldásokra kell összpontosítani. Kodvos Elvtársik I Kerületi Pártbizottság 1978. évi cselekvési programjának vógro­­hajtáaát egész éven át otmkaterveink alapján ellenőriztük ca ellenőrizzük. Gazdaságpolitikai munkánk súlyának aogfololőoa 197ü. m I. félévében a Végrehajtó Bizottság munkatorvo alapján 8 Ik loméi vizsgált és tárgyolt olyan témákat, r,melyek a gazdasági feladatok I végrehajtását szolgálták 106a segítették. A Végrehajtó Bizottság tagjai - o raunkotervbon rögzített feladatnak megfelelően a több ovo bevált gyakorlat szerint - csoportos beszélgetést folytattak éo topusztalatokat gyűjtöttek a gazdaságpolitikai munka helyzetéről, 0 gazdaságszervező és irányító tevékenység Időszerű bonnlv lóiról. beszélgetéseken o párt — és tönogozcrvozati felelősök, par^alop— szervezeti aktiveik, termelésirányítók, szocialista torigádvozetűk* fizikai dolgozók, gazdasági vezetők és o párt szervezőt ok titkával vettek részt. Szén be355® Igeténeket a nyílt, őszinte, elvtársion H légkör, o helyzet reális értékelése volt a jellemző. csoportos beszélgetések résztvevői számos példával igazolták, hogy a cselekvési programokban megfogalmazott célok helyesek éo ősiben felszínre kerültek ismételten azok c gyengeségeinlc, amelyeknek felszámolás1 Üteme sok tekintetben nem oleg hatékony. Do egybött Igazolódott oz is, hogy ezekre a cselekvési programokra csükoég van, hogy a pártszervezetek jobban össze tudják hangolni gazdaság* szervező tovékonyzégüket oz üzemekben. Összegezve megállapítható, hogy n cselekvési programok 0 gazdaság­­saervoau műnk. politikai műnk; alapjává váltak. pártozorvozetoihk testületéi nehezebb helyzetben konstruktívan és Lr< koll dirokt taddon reagálnak n területükön jelentkező profelémákrr . '.’M I ; 1?J4 bR3bÉí. ••■«

Next

/
Thumbnails
Contents