Budapest Főváros Levéltára: MSZMP Budapesti Bizottság XX. Kerületi Bizottsága vezető testületeinek iratai - Pártbizottság üléseinek jegyzőkönyvei, 1977 (HU BFL XXXV.25.a/3)

1977-09-16

IV. A munkások körében végzett kádermunka tapasztalatai. A pártszervek és szervezetek már a Kongresszust megelőző időszak­ban minden esetben a megjelent felsőbb szervi határozat kapcsán /ifjúságpolitikai, nőpolitikái, káderpolitikáról szóló határoza­tok stb./ a határozat jellegének megfelelő feladatterveket dolgoz- 1 tak ki, amelyek a munkások körében végzendő kádermunka első tuda­tosabb lépésének tekinthetők. A feladat végrehajtását felgyorsították a XI. Kongresszusra való felkészülés káderkövetelményei, amelyek kihatottak az állami, gaz­dasági és tömegszervezeti területekre egyaránt. /-n A XI, Kongresszus megerősítve a korábbi határozatokban megfogalma­zott káderpolitikái elveket állástfoglalt a munkások, nők és fia­talok vezetővé történő nevelésében. E szerint: "Céltudatosabban kell segiteni a munkában és a társadalmi életben kitűnt jó szer­vező, vezetőkészséget mutató fizikai dolgozók vezetővé válását. Az irányitó posztok betöltésekor jobban számításba kell venni az erre alkalmas nőket, fiatalokat." Ezt a feladatot a káderfejlesz­tési és utánpótlási tervekben megfogalmazták és komplexebb módon folytatódott annak tudatosabb, szervezettebb érvényesitése. Megállapítható, hqy a XX. kerületben a kádermunka egészének fej­lődésével párhuzamosan, annak színvonalától függően ma már a mun­kások körében végzett káderraunkát nem időszakos munkaként, hanem a pártmurika szerves részeként kezelik. A Kongresszust megfőző és az azt követő időszakban politikai terü­leten gyorsabb ütemü előbbre lépés tapasztalható. Ezt mutatják a párt, társadalmi és tömegssarvezetek összetételei, a politikai is­koláztatási tervek. Szakmai területen azonban lassabb ez a folya­mat és elsősorban az alsó és középszintű vezetői funkciókra korlá­tozódik. /3.és 4.8Z. mellékletek/. A kerületben több példa bizonyltja, hogy ha megfelelő módon és fe­lelősséggel foglalkoznak a kérdéssel komoly eredmények születnek. Több üzemi Pártbizottság kezdeményezésére /Habselyem, ÉGV, HFSZ, Kontakta,/ a személyzeti apparátus feladattervet készített a mun­kások körében végzendő kádermunkára, amely minden szintre lebont­ja a végrehajtással kapcsolatos részfeladatokat. L. L___________ ,r n | - 12 -

Next

/
Thumbnails
Contents