Budapest Főváros Levéltára: MSZMP Budapesti Bizottság XX. Kerületi Bizottsága vezető testületeinek iratai - Pártbizottság üléseinek jegyzőkönyvei, 1974 (HU BFL XXXV.25.a/3)

1974-06-14

r “i- i¥ -Fekete János elvtárs: javasolja, hogy a Pártbizottság mindkét elo­­terjesztéshez egyszerre tegye meg kérdéseit, észrevételeit. A kérdéseikre Somogyi elvtárs válaszol. Weisineer Mihály elvtárs: elolvasva a Budapesti Pártbizottság javas­latát, ón azzal egyetértek. Bizonyos, hogy a változtatást jól meggondolták és olyan személyt hoztak javaslatba, aki­nek a megválasztásával egyet lehet érteni. Balogh elvtárs felmentése fájdalmas dolog, mert ennyi idő alatt megszoktuk és a hozzáfűzött reményeket is beváltotta. Ha a Budapesti Pártbizottság itt most változtatást akar végrehajtani, akkor azt feltétlenul/2-4- évre számitsák, legalább két szezont birjon ki egy párttitkar, ezt Balogh elvtárs teljesítette, sőt túlteljesítette. Balogh elvtárs­nak sem mindegy, hogy az első titkári funkciótól megválik, de ha a változtatás a saját elgondolásával is egyezik és valamennyivel is előnyösebb a részére, akkor helyénvaló. Csillik elvtárs javaslatával kapcsolatosan az az észrevé­telem, hogy a Budapesti Pártbizottság jól választott, egy olyan adottságokkal rendelkező és fiatal elvtárs, aki eleget fog tenni a feladatnak. Kivánjuk, hogy ne csak bemutatkozzon, hanem Balogh elvtárshoz hasonlóan töltsön el a kerületben 8-10 évet. Ehhez jó munkát kivánok az uj jelöltnek, mert úgy érzem, hogy a PB elfogadja a javaslatot. Szabó Ferenc elvtársi ón 10 évvel ezelőtt is hozzászóltam, amikor a Háry elvtársat vitték el és Balogh elvtars jött a helyére. Akkor egy bizonyos letargia volt a kerületi PB hozzáállásá­ban, senki sem tudott örülni a változtatásnak. Az aggodal­ma taz jelentette, hogy Háry elvtárs két éves kitűnő munkás— sága után, jött az uj ember, aki esetleg nem tudja a dolgo­kat úgy továbbvinni. Szétzilált állapotok voltak a kerület­ben, amelyben két ev alatt Háry elvtárs bizonyos rendet teremtett. Belőlem kitört, a többi itt ülő elvtárs ezt nem nyilvánította, de egy részükben volt olyan aggodalom, hogy lesz tovább. Ez a 10 óv bebizonyította, hogy Balogh elvtárs legalább olyan jól vitte a dolgokat, mint Háry elvtars csinálta két éven keresztül, és most fájó szívvel búcsúzunk Balogh elvtárstól a 10 évi jó munka után. A bizalom megvan abban, hogy az elmúlt 12 év után, annyira rendbe lett szedve a kerület dolga, hogy a továbbiakban is jól fog menni a politikai munka. Balogh elvtárs segítője volt az egész apparátus, amely bizonyos mértékig kicserélődött, megerő­södött és bizunk abban, hogy Csillik elvtárs a Pártbizott­ság és az apparátus segítségével törés nélkül tudja a munkát továbbvinni. Ehhez kivánok sok sikert, jó szerencsét és Balogh elvtársnak a magasabb funkcióba szintén erőt, egészséget. Ne feledje el, hogy 10 évig Erzsébeten volt. \ I ’'y I-----------------------------=-------------------------------J

Next

/
Thumbnails
Contents