Budapest Főváros Levéltára: MSZMP Budapesti Bizottság XX. Kerületi Bizottsága vezető testületeinek iratai - Pártbizottság üléseinek jegyzőkönyvei, 1963 (HU BFL XXXV.25.a/3)
1963-10-18
r n- 2 -A Végrehajtó Bizottság szeptember 6-i ülésén tárgyalta a termelőszövetkezeti pártszervezetek tagdíjfizetésének a rendjét és úgy határozott, hogy azoknak a tsz párttagoknak, akik eddig is a havi előleg után fizették a tafedijuknt, az év hátralévő részében dzt engedélyezi azzal a megkötéssel, hogy a zárszámadás után az igy befizetett tagdijak és a múlt évi összjövedelem egy hónapra eső átlaga után járó tagdij közötti különböztet egy összegben befizetik. 1964-ben a termelőszövetkezeti párttagok a Szervezeti Szabályzat előirásainak megfelelően az 1963.évi jövedelmük 1 hónapra eső átlaga után kötelesek a tagdijat fizetni. A Végrehajtó Eizottság szeptember 6-i ülésén megtárgyalta az egészségügyi pártszerv .zetek tevékenységét az egészségügyi dolgozók, kü^j»*, lönös tekintettel az orvosok politikai nevelése terén. A napirenddel kapcsolatban határozatot hozott a Végrehajtó Bizottság arról, hogy szervezettebbé kell tenni a Tanács VB Egészségügyi osztályának irányitó munkáját é3 azt jobban össze kell hangolni a Partbizottság mellett működd egészségügyi Albizottság munkájával, ügyben határozat született intézkedési terv kidolgozására a kerület egészségügyi intézményeinek munkájúnak megjavítására, Az 1964o évi'intézkedési tervet ismertetni kell valamennyi egészségügyi intézmény pártszervezetében, illetve széles körben az intézmények dolgozóival. A Végrehajtó Bizottság az egészségügyi pártszervezetek fontos feladatává tette az orvosi rendtartás és az orvosi teika betartásával való rendszeres foglalkozást. A beteggondozás és betegellátás minőségének megjavítása érdekében orvos-beteg találkozók megszervezését tűzte feladatul a Tanács Egészségügyi osztálya és a Rendelő Intézet pártszervezete elé. A Végrehajtó Bizottság a hozott határozatok végrehajtásának ellenőrzésére 19641 év végén visszatéri A Végrehajtó Bizottság a szeptem er 2o~i ülésén megtárgyalta a Vörös Csillag Cipész KTCZ munkáját. Határozatot hozott arra, hogy a VB felkéri a Bőripari KISZCV vezetőségét, javítsa meg az irányitó és ellenőrző munkáját a szövetkezet irányában, különös tekintettel a szövetkezeti demokrácia betartására, a dolgozók észrevételeinek, bejelentéseinek figyelembe vételéie is a hiányos pénzgazdálkodás ellenőrzésére . A Végrehajtó Bizottság felkérte a Bőripari KISZCV Elnökségét, hogy vizsgálja meg a szövetkezet Elsőkének vezetési munkáját és a szükséges intézkedéseket tegyék meg. A Végrehajtó Bizottság felhívta a KTSZ pártszervezetének vezetőségét, hogy adjon /okozott segítséget a vezetésnek és törekedjen a munka megjavítására irányuló határozatok következetes végrehajtására.- / -___________J t