Budapest Főváros Levéltára: MSZMP Budapesti Bizottság XX. Kerületi Bizottsága vezető testületeinek iratai - Pártbizottság üléseinek jegyzőkönyvei, 1960 (HU BFL XXXV.25.a/3)

1960-05-30

I ü nj ári időszak a lttt_razziaszerű ellenőrzéseké t tartunk: topa szi k­latunk szerint u Isg tö e. fc erőszakos cselekményt í’i -tr lkoru? k a Dun^pcr tón léve kitinekben és azok környékén követik el. e♦/ Felfektettük azoknak 3 fiatalkorunknak. a névjegyzékét, akik 1957. január hó 1-től különböző bűncselekmények elkövetése miatt biréi utón el lettek maros ztalve, azonban őket próbára, illetve i'vitó nevelő munkára bocsátották, ’ Kerületünkben jelenleg 18 javító, nevelésre ítélt ideiglenes sza­badságra bocsajtott, továbbá 76 próbára bocsátottat tartunk nyilván. f£ltőrképezósne-1 vázlatcsan jellemeztük egy** egy fiatalkorú által elkövetett bűncselekményt, a bűncselekmények egyes kategóriáját és a Tanács Gyámügyi Ősz tályával karöltve nevezetteket közös ellenőr­zés alatt tartjuk. Amennyiben egy adott területen elkövetett büncselekménynél clvrn adatok, tények merülnek fel, mely fiatalkorú elkövetőre utal, a lak'"'' hely szerint feltüntetett fiatalkorút figyelés alá vesszük. Ez c móa­­ezer bevált, mert több esetben sikerült igy felderíteni ismeretlen tettes altéi elkövetett bűncselekményt fiatalkorú személyében. Eddigi tapasztalataink azt mutatják, hogy a fiatalkorúak erkölcsi ZT* bizonyos százalékát a szülő nevelés hiánya okozza, A moo­érdekében felkutattuk q2*okot a szülőket 5 okiknek ~y érmékéi több esetten lettek előállítva tüncbdlekmányre utsló okok miatt. Az általunk felkutatott szülőket, nevelőket beidéztük és figyelmeztet­tük őket arra, hegy gyermekeik nevelését ne hanyagolják el, mert ellenkező esetben velük szemben szigorú intézkedéseket teszünk folv­­metbs. Jeisnleg 53,olyan szülőt és nevelőt tartunk nyilván, akikről tény­ként álle pi tót tűk meg, hegy züllött, erkölcstelen életmódot foly­téinak és a gondjaikra bízott gyermekek nevelését elhanyagolják.. Nevezetteket jegyzőkönyvileg figyelmeztettük erre, hegy amennyiben r‘~s az ismételt figyelmeztetések ellenére 1 s folytatják jelenlegi élet­módjukat, úgy velük szemben nz örvényben lévő jogszabály ok alapién ifjúság elleni bűntett miatt eljárást indítunk, ~ * A jegyzőkönyvi másclatokat, valamint az ált álunk feltérképezett szülök adatainak másodpéldányát megküldjük c Tanács Gyámügyi Csztá­­iyának azzal a céllal, hogy n problémát okozó szülők ezáltal két­oldali ellenőrzés alatt álljanak 1959-augusztus hó _5~t<51 1.960-. I, négy évig bezárólag 12 szülő ellen indítottunk ifjúság elleni bűntett miatt eljárást, amennyiben t. büntetőeljárást valamilyen ck? vagy g'.oz* i kizárja, vagy a szülők szociális körülményei nem biztosítják n .yermekek, fiatalkorúak nevelését, úgy s Tanácsi szervekkel karöltve az érintett fint?1- koruakot állami gondozás alá helyeztük. Kerületünkben nagyszámban fordul elő fiatalkorú leányok erkölcsi ?!TM”ee* ^f.^^'-ttek túlnyomó többsége közvetlen környezetük hatásár?, n < f i Gondozás, vagy felügyelet hiányára ve Dó tekintettel . +v ayllós ut^ra* A fiatalkorú lányokkal képcső' ( c* n ^jnden esetben igyekeztünk megértetni magatartásuk követv .„.vénye it, szüleik jeieno.étebrn úgy az érintetteké t, mint a sz'H nevelő jelien ti figyelmeztetésben rór z:-*i,-x ^ ctük, Am-.nm velük való foglalkozás nem vezet eredményre y ug.v ti fertőző - • . _ v-lkoru lányokat zárt inté­zetben való elhelyezésre i' •’ 1 » l J ~ 8 -

Next

/
Thumbnails
Contents