Budapest Főváros Levéltára: MSZMP Budapesti Bizottság XX. Kerületi Bizottsága vezető testületeinek iratai - Pártbizottság üléseinek jegyzőkönyvei, 1959 (HU BFL XXXV.25.a/3)

1959-03-16

r. i /$r\ ' * Tóth elvtársnő válasza: A pártaktiva elérte célját. A felajánlások azt bizonyítják,hogy az elvtársak foglalkoznak a párthatározatatál,ismerik annak célkitűzéseit, és igyekeznek mindent megtenni a maguk terüle­tén, hogy jó munkát végezzenek. Ez nem ad okot arra,hogy az előttünk álló feladatokat le­becsül jük.AZt minden elvtára tudja,hogy fel­ajánlást tenné könnyebb,mint azt végrehajtani. Nemcsak egyetértő emberekkel fogunk talál­kozni.A dolgozók széles tömegeivel fogunk ta­nácskozni. Ezt tudnunk kell elvtársak, azt is hogy a munkaverseny kérdése, ma nagyon fon­­tos .Nagyon sok embert kell meggyőzni még ma is a munkaverseny helyességéről.Azt sem lehet, hogy a kommunisták szervezik és elfogadják a munkaversenyt. A munkaverseny élén kell járnia a kommunistáknak. Szeretném felhivni az elvtársak figyelmét,hogy ne szépeket mondjunk, hahem szerényen, ne di­csekedjünk, hanem többet tegyünk, akkor fogunk eredményes munkát végezni. Pártszervezeteink feladata biztosítani kell a kommunisták között a legmesszebb-menőkig egyetértésre találunk. Ezt végrehajtani a párt­tagok személyes példamutatása nélkül nem tud­juk. Személyes példamutatáson keresztül fogjuk elérni, hogy a pártpolitikáját még jobbon támogassák a pártonkivüli tömegek is.A müsza­­ki gárdának, gazdasági vezetőknek a javaslatait a legmesszebbmenőkig segíteni kell megvalósí­tani. A politikai irányvonalat, az irány­­mutatást, a párt ellenőrzését érvényesíteni kell. HATÁROZAT: Az aktíva ülés a katxrHZxtst javaslatot egy­­“ hangulag elfogadta. Apró elvjársat felkérjük,hogy tolmácsolja a XX.kerület kommunista aktívájának határozatát a Központi Vezetőség felé, hogy mindent megteszünk annak érdekében hogy azokat megválóéitjuk. Kmf t ■ i “ ---------------------------------------------------— J

Next

/
Thumbnails
Contents