Budapest Főváros Levéltára: MSZMP Budapesti Bizottság XX. Kerületi Bizottsága vezető testületeinek iratai - Pártértekezletek jegyzőkönyvei, 1989 (HU BFL XXXV.25.a/1)

1989-09-29

Kovács LászIóné elvtársnő: Hangsúlyozta, hogy alapvetően a meg­újulás céljával kell egyetérteni a párttagságnak. Dudás Ferenc elvtárs:Elmondta, hogy az nem vitatható, hogy a part meujulasara szükség van. A pártkörzetekben való munkát nem tartotta megfelelőnek. Egyetért az elhangzott véleményekkel, úgy­­támogatni kell a PB megújulási szándékát,melyhez a jelen­­levő kommunisták felelősséggel mondtak véleményt# Hagyná Tóth Edit elnök: Az alapszervezet 88.évi beszámoló iát ^ elfogadásra terjesztette elő. ü -a —á r c z a t : A tagság egyhangúlag, kézfelemeléssel megsza­vazta a beszámoló elfogadását. A^tagság egyetértett a pártcsoport megbeszé­lésén és a ^jelenleg elhangzottak PB. felé napirend 2.pont: történő irányításával. .Kovács LászIóné elvtársnő: Ismertette a Pártértekezletre küldöttek névsorát, melyre három javaslat hangzott el: Bendő Rezső elvtárs Dercze István elvtars es Holipa Irma elvtársnő személyére. Hagyná Tóth Edit elnök: A javasolt személyeiére egvénkénti szava­zást kert. A szavazás után^megállapította, hogy a Pártértekezlet küldöttei az i©alapszervbol: Nolipa l3?ma es Doroze István elvtársak* napirend 3.pont: Kovács^Lászlóné elvtársnő elismerő szavak mellett könyvjutalmat adott at a kiemelkedő pártmunkát végzőiének.. Hapirend 4.pont,ia: Kovács LászIóné elvtársnő bejelentette, hogy az 3989.évi tagdij­­fizetesi munkálatok megkezdődtek. Ismertette a tagdij-fizetési rendet. Tájékoztatta a tagságot, hogy megalakult a GAMESZ Szak­­szervezeti Bizottsága. Elmondta továbbá, hogy 88. december 21—én megalakult a Magyar Demokrata Pórurn kerületi szervezete, ismertette az ügyvivők neveit. Hagyná Tóth Edit elvtársnő: Megköszönte a tagság aktiv részvétel­iét, az ülést bezárta. i ■■ ■ I ' í-. . _ 6_ :« úí Mgk t_______J

Next

/
Thumbnails
Contents