Budapest Főváros Levéltára: MSZMP Budapesti Bizottság XX. Kerületi Bizottsága vezető testületeinek iratai - Pártértekezletek jegyzőkönyvei, 1989 (HU BFL XXXV.25.a/1)
1989-09-29
n Kedves Elvtárak! Azt gondolom, hogy miután minden szervezeti kérdést elrendeztünk, felkérem a jelölő bizottság elnökét tegye meg személyi javaslatait a jelölő bizottság nevében. Rozsnyay Béla et. Tisztelt pártértekezlet! Mielőtt a személyi javaslatot megtenném, engedtessék meg, hogy éppen a pártbizottság tagjainak megválasztásával összefüggésben olyan javaslatot is tegyek, ami a szervezeti kérdéseknél döntéstként már elfogadásra került, nevezetesen az, hogy a 25 fős pártbizottság közül 13 fő közvetlen delegálásra kerüljön a pártbizottság tagjai sorába, ebből a 7 üzemi és intézményi ismertetve lett, ugyanakkor a 6 lakóterületi közvetlen küldöttjavaslat nem lett érintve. Javasolnám a jelölő bizottság nevében a tisztelt pártértekezletnek, hogy tekintettel arra, hogy a lakóterületi pártbizottságok választása, létrehozása a későbbi időpontban történik meg, de addig is erre az átmeneti időre, amig ez megtörténik a lakóterület képviseletében a korábbi pártbizottság lakóterületen lévő 3 körzeti párttitkára nyilt szavazással elfogadásra kerüljön, hogy az újonnan megválasztott nem teljes testületbe képviselje a lakóterületet. Nevezetten:Kovács Lajos et., Szabó József et. és Szentgyörgyi Kálmán et. A jelölő bizottság javaslata, hogy nyilt szavazással fogadjuk el. Hernádiné et.nő Egyenként kérem legyenek szivesek bemutatkozni. Köszönöm. Tehát az elvtársak a régi pártbizottságnak is a tagjai voltak, miután várhatóan sok olyan kérdés lesz a következő pártbizottság asztalán, ami a lakóterületek érinti, ezért feltétlenül szükséges, hogy az uj lakóterületi PB-k megalakulásáig legyen lakóterületi képviselet. Van- e a 3 elvtárssal kérdésük az elvtársaknak? Nincs. Észrevételük van- e? Nincs, de az elnök észrevette az ÉGV küldöttei részéről a zúgolódást, mely nem hallatszik a magnókazettán, igy az elnök válasza a következő: Hernádiné et.nő Gábor et. azt javasoltuk és tisztelt ÉGV küldöttek, miután nem illendő dolog dönteni a 2 ezer körzeti párttag elvtársunk helyett, - nincs is jogunk rá - de miután várhatóan pont a lakóterületi pártbizottságok megalkitásával számtalan olyan kérdés lesz, amit nem szabad a lakóterületi képviselet nélkül eldönteni, tehát addig, amig meg nem alakulnak a lakóterületi pártbizottságok és nem tudják teljesiteni a 6 fő delegálási jogukat és feladatukat, addig azt javasoljuk, hogy itt most nyilt szavazással erősítsük meg, hogy az a 3 elvtárs, aki eddig is részese volt a kerületi PB. munkájának szavazati joggal vehessen részt az uj pártbizottság munkájában, ez lehet, hogy két hónap, lehet 3, de lehet, hogy 1 hónap múlva már megalakulnak a lakóterületi pártbizottságok és akkor élnek a delegálási jogukkal. Ugyanolyan demokratikus módon, mint a többi delegálási jogot kapott pártszervezet. Elfogadható? I -----------J ________ __________ - — _________________ * - - - - - - ~ ~ ---------------------------------------------- -------------- — - — - ---------------------------------------------------------------------------------------------------------- 101 -