Budapest Főváros Levéltára: MSZMP Budapesti Bizottság XX. Kerületi Bizottsága vezető testületeinek iratai - Pártértekezletek jegyzőkönyvei, 1989 (HU BFL XXXV.25.a/1)

1989-09-29

r taMflMK tfgli imipli ||«. I | I ! , - 96 -az 50 + egyet, az PB tag. így jön ki, a 25, vagy 29 vagy 52. Nekem az a véleményem, hogy az összes választási ceremónia közben arra legyünk figye­lemmel, hogy maradjon meg a 25 fős PB, ezáltal biztosítsuk a PB-n belül a több, mint fele arányát és, ha majd egyszer továbblépünk ezen a dolgon en úgy gondolom, hogy a delegált arányt kellene javitani és emelni a PB-n be­lül. hernádi et.nő Elvtársak! Én azt gondolom, hogy most szavazhatnánk, még egy megelőző szava­zást is, hogy meghatározott összetételű testületet válasszunk, vagy nem meg­határozott. Én azt gondolom és azt is javaslom ne nyissunk ezen vitát, szava­­zással előirtsuk g1 Mégegyszer elismétlem, az a javaslata a Pártbizottságnak, hogy 25 fős testü­letet válasszunk. , Megkérem azon küldött elvtársakat, akik ezzel a javaslattal egyetertenek küldöttigazolványukkal szavazzanak. Megállapítom, hogy a pártértekezlet 193 igen szavazattal, 1 ellenszavazattal és 5 tartózkodással elfogadta, hogy 25 fős testületet fogunk választani. A következő kérdés, amit el kell döntenünk, és feladatunk is. Az a feladatunk, hogy erősitsük meg a delegáló pártszervezetek körét. A pártbizottság előzetes állásfoglalása alapján delegálási jogot kapott: az Építőipari Gépesitő Vállalat, Habselyem Kötöttárugyár, Hazai Fésüsfonó, Kontakta Alkatrészgyár, Közúti Gépellátó Vállalat pártbizottsága, a Janh F. Kórház Rendelőintézet pártbizottsága, a Pedagógus pártbizottsága 1-1 fő delegálására. A leendő 3 lakóterületi bizottság, - amelyben ugye most dön­töttünk - 6 fő delegálására kapott jogot. Kérem van- e az elhangzottakkal kapcsolatban kérdés? Még hozzáteszem, hogy az üzemi, intézményi pártbizottságok éltek is a delegálási joggal és a tábla alsó sorát, a már megválasztott pártbizottsági tagok foglalják el. Van- e kérdése valakinek ezzel kapcsolatban, tehát az elvről, a delegáló pártszervezetek köréről? Nincs. Van- e észrevétel? Nincs. Megkérem a küldött elvi társakat, akik egyetért és megerősiti a delegáló párt­­szervezetek körét küldöttigazolványával szavazzon. Én elfogadnám azt is, ha az ellene és a tartózkodást számlálnánk meg, de akkor ne vétózza meg senki. Megállapítom, hogy a pártértekezlet 3 ellen szavazattal és 5 tartózkodással megerősítette a delegált pártszervezetek körét. L____£■___J

Next

/
Thumbnails
Contents