Budapest Főváros Levéltára: MSZMP Budapesti Bizottság XX. Kerületi Bizottsága vezető testületeinek iratai - Pártértekezletek jegyzőkönyvei, 1980 (HU BFL XXXV.25.a/1)
1980-02-17
I 5 s *■- W -' ■ Építjük íovábbá . Mártonííy utcai ú a Vörösmarty utcai bölcsődé);ct. Az V, ötéves tervben annyi bölcsődei férőhelyet létesítettünk, nint az azt megelőző időben az összes férőhelyek szar a. E,*zel elor tűk. hogy 1979-ben raindöosse 24 gyermek nem kerülhetett felvételre. Kiemeli feladatunknak tekintjük az időskorunkkal való törtődést, gondoskodást. A házi szociális gondozás kereteben, mintegy «iCC fő részére napi étkeztetést biztositurk. Pelmérük az időskorú lakosság helyzetét, anyagi körülményeit és ahol szükséges volt, ott azonnali segélyekkel biztosítottuk jobb ellátásukat. Az időskorúak ellátását fogja szolgálni az is, hogy ebben az évben Soroksáron is az Cregck Napközi Otthonát elkezdjük. Meg kell azonban ullapitani, hogy az idős emberek élete csak akkor lesz problémamentes, ha ezt széleskörű társadalmi összefogás segíti, amibe bele kell érteni a közeli és távoli családtagok, a társadalmi szervezetek és az állam támogatását is. A kerületi szociális foglalkoztató a csökkent munkaképességűeknek, mintegy 500 főnek ad megfelelő megélhetési lehetőséget. Az egészségügyi ágazat fejlesztése során gondot jelent a kerületnek, hogy a lakáscélcsoportos beruházások egészségügyi létesítményei ’ nem készültek el. Ezért szükségesnek tartjuk, hogy a VI. ötéves terv feladata legyen a Tüdőgondozó, a fe3.nőtt és gyermek-rendelőintézetek megépítése. A legnagyobb arányú fejlesztést a kereskedelem területén tudtuk biztosítani az V. ötéves tervben. Több, mint 6.600 uf a fejlesztés, mely azt jelenti, hogy uj ABC áruház van a Klapka téré, az Előd utcában a Helsinki utón, a Mártírok utján, a Baross utcában cs most épül ez évben befejeződik a Tátra térén. Az uj üzletek -onyegesen jobb áruellátást és nagyobb választékot biztosítanak. Komoly gondot jelent azonban a kerület kereskedelmi ellátásában az, hogy immár sorrendben a 3. ötéves tervbe betervezett szövetkezeti áruház és üzletközpont a jelen időszakban sem épül meg. Szükségesnek tart jóik a VI. ötéves tervben, hogy megvalósuljon. Határozottan kérjük a Bp» PB és a Fővárosi Tanács támogatását ez ügyben. A kerület jelentős fejlődése arra ösztönöz bennünket, hogy kezdeményező és sok esetben hatáskörünket meghaladó kooidináló szerepünket továbbra is megtartsuk. r* () M ______________ ___________ ... t — — “ I 1