Budapest Főváros Levéltára: MSZMP Budapesti Bizottság XX. Kerületi Bizottsága vezető testületeinek iratai - Pártértekezletek jegyzőkönyvei, 1966 (HU BFL XXXV.25.a/1)
1966-10-21
*£r!HÍÉWte i I L I ' * 4 31-51-gatást kapunk. a pártszerű légkör hangsúlyozása természetasen nem nélkülözi a véleménycserét és az elvtársi birálatot sem. Sokat köszönhetünk a Pártbizottságnak, hogy nem enged bennünket elbürokratizálódni, a négy fal közé szorulni. Az uj gazdasági mechanizmus bevezetésével, önállóságunk tervezett növelésével fokozott követelményként jelentkezik munkánk színvonalának további emelése. A körzeti pártszervek és a Tanács kapcsolatában a korábbi években szintén számos probléma jelentkezett. Ez a kapcsolat, együttműködés gyakran formális volt, egyes főbb kampány munkákra terjedt ki. De a közös feladatok együttes megoldásáról legtöbbször nem lehet beszélni. Az utóbbi másfél, két évben ez a helyzet előnyösen megváltozott. A körzeti pártszervek egyre kevésbé külső szemlélői bírálói a tanácsi munkának. Ismerik gondjainkat és lehetőségeinket. Véleményünkkel, javaslataikkal tevékenyen elősegítik az éves és a távlati tervek készítését, végrehajtását. Külön megköszönjük azt a jelentős segítséget, amit a társadalmi munka végzéséhez nyújtanak. Közreműködésük nélkül nem végezhettünk volna az első félévben az első helyen a budapesti kerületek között. A körzeti pártszervezetek igen eredményesen kezdenek politizálni a lakóterületen. 2./ A kerületi Tanács önállósága,hatáskörének bővitése, már a Pártbizottság jelentésének előzetes vitái során élénk érdeklődést váltott ki. Először is igazgatási és hatósági szempontból meglehetősen széles hatáskörük és önállóságuk van a budapesti kerületi tanácsoknak. Ehhez szükséges létszám is biztosítva van. De igazgatási, hatósági kérdésekben bizonyos további decentralizálására lenne még szükség, mert a Fővárosi Tanács sok hatáskörben döntést tart fent magának. Gazdálkodási hatáskörök vonatkozásában több alávető észrevételt lehetne tennünk. Az 5o-es évek elején a fővárosi párt és tanácsi szervek azt a koncepciót fogadták el, hogy a kerületi tanácsok csak igazgassanak, de önállóan ne gazdálkodjanak. A kerületi tanácsoknál megszüntették még a kimondottan helyi, kerületi szükségeleteket kielégitő vállalatokat is, mint pl. az Útkarbantartó Kirendeltséget, is. A 6o-as évektől kezdve a helyzet sokat változott. Újból^ létrehoztuk az Útkarbantartó és Épületkarbantartó Válla© latot. (U _____ - - — - - —- — - -z___________________________________