Budapest Főváros Levéltára: MSZMP Budapesti Bizottság XX. Kerületi Bizottsága vezető testületeinek iratai - Pártértekezletek jegyzőkönyvei, 1966 (HU BFL XXXV.25.a/1)
1966-10-21
.v -i -.\smsin; í I ' I i S- 7 ~ tóén a területen is megmutatkozott a Kontakta Alkatrészgyáron belül a kommunisták igyekezete, hogy a Párt politikai célkitűzéseinek megvalósítása érdekében személyes beszélgetések alapján minél több embert nyerjünk meg* Ezt az igen fontos feladatot a gyáron belül a kommunisták a Párt iránymutatása alapján, több — kevesebb sikerrel el is végezték, mert el sem képzelhető' ilyen nagyarányú átalakítást a fent említett eredményekkel megvalósítani„ Nem állítjuk, hogy ezen a területen minden zökkenőmentesen megy nálunk, éppen azért az uj pártvezetőségnek mindent meg kell tennie annak é rdekében, hogy a jó emberi kapcsolatok megteremtéséhez szükséges emberi hang minél tovább terjedjen„ Ennek a politikának megvalósításához kaptunk a kerületi Pártbizottságtól eddig a legtöbb segítséget és arra kérjük az újonnan megválasztott Pártbizottságot, hogy ehhez a szép feladathoz a jövőben is fokozottabb segítséget nyújtson* Mért a jövőben is mindig meg kell találjuk az embert, akinek alkotókészségén, áldozatps munkáján múlik az, hogy további közös céljainkat is megvalósíthassuk* Vállalatunk nagymértékű fejlődése megkívánja, hogy termelőberendezéseinket 3 műszakon keresztül üzemeltessük. Ez a közösségre nézve rendkívül gazdaságos munka bevezetése azonban komoly problémákat vet fel nálunk is, különösen a fiatal, gyermekes családoknál„ Mint ahogy a kerületi PB beszámolója is tartalmazza, a kerületi bölcsődék és ovodák nem teszik lehetővé a gyermekek elhelyezését« Ennek a kihatásai a mi üzemünkben is mind erőteljesebben éreztetik hatásukat* A jövőt illetően pedig ellentmondásokba keveredik a népszaporulat fokozását kívánó politikánk, ha ezen a helyzeten nem segítünk* Rendkívül nehéz helyzetbe kerülnek a gazdasági és szakszervezeti vezetők, amikor ilyen dolgozó beosztásával, munkarendjének kialakításával és gyermekének elhelyezésével kerülnek szembe* Rontja a helyzetet még az is, hogy agyérmékek megbetegedéséből kifolyólag kapacitáskiesés áll elő, zavarólag hat még a brigádokon belül dolgozóknál is, ha*ilyen okok miatt munkaidő kiesés áll elő* Hátrányos helyzetbe kerül a közösség, mert a kitűzött feladatot nem tudja megvalósítani« L'-------------——--------------------------------------------— - - - -- - - — iÉÜ ------ ^------Z — - - MÉ -........... — - - -