Budapest Főváros Levéltára: MSZMP Budapesti Bizottság XX. Kerületi Bizottsága vezető testületeinek iratai - Pártértekezletek jegyzőkönyvei, 1966 (HU BFL XXXV.25.a/1)
1966-10-21
* - - 24 ? A Tanács államhatalmi közigazgatási és tömegszervezetünk funkcióját kerüle tünkben betölti. Az 1962-es tanácstagi választás alkalmával a tanács tagok összetétele az előbbi ciklushoz viszonyítva megjavult. Ennek eredményeképpen 1963-as esztendőtől erőteljesebb községpolitikai munka vette kéz détét. A céltudatosabb munka eredményességére való törekvés a tanács munkájában meglévő hiányosság, mely hiányosságok csökkentették államhatalmunk tekintélyét és tömegkapcsolatok kielégitő totsábbfejelaztését. E jelenségek következtében tűzte a került! Pártbizottság 1964. okt. lo-énnapirendjée, A kerületi Tanács irányitó munkáját és e munka alapos elemzése alapján fortna határozatokat fogadott el a tanácsban mutatkozó hiányosságok kijavitásáöan-. Megállapítható, hogy a Párt Bizottság 1964-65.-ben a tanácsi munka vezetési színvonalának emeléae érdekében hozott határozatai helyesek annak végrehajtása nyomán a tanács irányitó munkájában javulás tapasztalható. Az elmúlt időszakban a választó szervek működésében is fejlődés van. A tanácsüléseket átfogó, az irányítási és államigazgatási szervezet működése szempontjából lényeges kérdéseket vitatott meg. Vannak kezdeti eredmények /az állandó bizottságok működési ben, a ^{apa^la-lártak, bejelentések intézésében is/. A lelkiismeretesebb munkával készült előterjesztések meg felelő alapot nyújtottak a vitákhoz, átgondolt végrehi jtáera ösztönöztek testületi határozatok elfogadásához a Tanács Végrehajtó Bizottságán és tanácsülésen egyaránt. Javult a függetlenített VB. tagok tájékoztató munkája a Végrehajtó Bízott aág felé. A fontosabb kérdésekben rendszeresen tájékoztatást adnak, egyre több kérdés kerül elvi állásfoglalás végett a Végrehajtó Bizottság elé. A Határozatok végrehajtása során állandósult az osztályvezetői és osztályértekezletek megtartása, melyek^gen/ fontos szerepe van az osztályok közötti koordináció javítása terén. Ezen a téren azonban még nagyon kezdeti eredmények vannak. Ezért a vezetőknek fokozni kell az igényességet a határozatok az ügyintézés tartalmi végrehajtásának ellenőrzését, számonkérését. A tanács irányitó, szervező tevékenysége nagy mértékben attól függ, hogy a tanácstagokat, állaüóbizot tsági tagokat mennyire tudja az államhatalmi és igazgatási feladatokba bevonni, megtanítani a társadalmi önigazg&ás végzésére, A Párt Bizottság határozata aláhúzta a tanácsnokkal való foglalkozás jelentőségét. A tanácsülés határozata alapján létrehozott ideiglenes bizottság jelentése is aláhúzza, hogy szaki tárni kell azokkal a sablonos módszerekkel, melyek lényege: értekezni csak azért, hogy a havonta meghatározott ülésező feladatnak formailag eleget tegyenek. . / o- J. ’ { .• ‘A t : \ : i &#**&** í * t •* I