Budapest Főváros Levéltára: MSZMP Budapesti Bizottság XX. Kerületi Bizottsága vezető testületeinek iratai - Pártértekezletek jegyzőkönyvei, 1966 (HU BFL XXXV.25.a/1)
1966-10-21
- 39 -sokuk gondolkodásút téves nézetek fertőzik. Többen hamis illúziókat táplálnak a vezető kapitalista országokkal kapcsolatban, ami gyakran a nyugati életforma kritikátlan utánzásában jelentkezik. A Központi Bizottság a párt ifjúságpolitikájának célját és tartalmat a szocialista nevelésben jelöli megf amely csak össztársadalmi hatásként valósulhat meg. A pártszervezetek tennivalójának lényege, hogy az iíjúság szocialista nevelesevel kapcsolatos sok— irányú társadalmi tevekenyseget irányitsa és koordinálja . Ej- A kerületi Pártbizottság ez év júniusában vitatta meg a nők politikai, gazdasági és szociális helyzet ről szóló Központi Bizottsági állásfoglalást, és jelölte meg a legfontosabb kerületi feladatokat. A Pártbizottság megáilapitotta, hogy dolgozó asszonyaink nagy többsége egyetért a párt politikájával, támogatja azt és dolgozik érte: rendszerünk egyre inkább meggyőződéses hívei, Elismerésüket váltja ki kormányunk következetes békepolitikája, szocialista humanizmusa, a biztonságot nyújtó légkör és közhangulat . , % kerület vállalataiban, intézményeiben közel 14 ezer nő dolgozik, különösen a textiles üzemekben magas /80 %/ a női dolgozók száma, Szívesen vállalnak részt közéleti mozgalmi munkából is, amit az alábbi tények is bizonyítanak, A tanácstagok 25 %-a, a politikai szervek vezető testületéinek 40-50 %-a és az állami gazdasági vezetés 40 %-a nő. Azonban a vezetésnek csak az alsóbb szintjeiben kapnak főleg helyet. Részvételüknek aránya nem mutatja alkalmasságuk és képességük szintjét. A növekvő politikai aktivitás ellenére is igen jelentős a közélettel szemben közöm:'^i' ír-lfeiliS^lBISSSS^ •íl|ISl8SiÍSPS