Budapest Főváros Levéltára: MSZMP Budapesti Bizottság XX. Kerületi Bizottsága vezető testületeinek iratai - Pártértekezletek jegyzőkönyvei, 1962 (HU BFL XXXV.25.a/1)

1962-10-16

Í i || ^-51-w.zért követkéz tesen Ibiink fel a tömeg két lebecsülő, a tömegkapcsolatok formális meg­nyilvánulása ellen. Nem 3 gecijük meg, hogy egyesek a párt tekintés* lyét a maguk tekintélyének, a népi rendszer hata Imát a maguk személyes hatalmának képzel­jék. 'zért került el a Biróság éléről a Biro­­eág vezetője, az óragyár igaz atója, a Vörös Október T. Z elnöke és még sorolhatnánk egy­néhány példát. A legnagyobb feladatot jelentette s jelenti változatlanul továbbra is, hogy megérttessUk minden egyes ko imunistával, hogy eredményeink nem teszik feleslegessé a tömegkapcsolat, a párt és pártonkiviili dolgozók közötti viszony szüntelen ápolásit. A szocializmus építésének meggyorsítása megkö­veteli az ország minden egyes becsületes dol­­gosójának odaadó munkáját. Ez a célkitűzés n mcsak a kommunistákkal, hanem a pártonkivü­­lielckel szemben is igényt támaszt. Azt igényli, hogy tevékenységükkel, munkájukkal támogassak a pártot, segítsék valóraváltani a szocialista társadalom megteremtő ét. Tízért nem érthetünk egyet a sokk' 1, akik a párt zövetségi politikájának nlapoo tanulmányozasa helyett hangoskodással, a pártonkiviiliekkel zembeni bizalmatlankodással képzelik el a szocializmus építését. ej 0 /

Next

/
Thumbnails
Contents