Budapest Főváros Levéltára: MSZMP Budapesti Bizottság XX. Kerületi Bizottsága vezető testületeinek iratai - Pártértekezletek jegyzőkönyvei, 1962 (HU BFL XXXV.25.a/1)

1962-10-16

’ | I 2 ‘f 6-24-vissaa. A fóa-yar Szocialista Munkáspárt és a KISZ az országot egye­­őil felépíteni nem tudja. Ehhez az egész dolgozó nép ereje szükséges. • i hívjuk a pártonkivülieket az ország építésére, elvárjuk, ho .y vé­gezzenek jő raimi.it, elvárjuk, hogy a pártonkivüli férfiak a hadse­regben is he. lytúlijának, de ha funkcióba állításról van szó, akkor azt mondják egyesek, hogy a funkció ellátására nem alkalmas. Tehát e­­zek azt sem tudják, akik lebecsülik a pártonkivülieket, hogy mit vá­runk el a pártonkivüliekt’ől. *<‘ég soha olyan erő nem sorakozott párt mögé, mint most az MSZMP mögé. Néhány kérdést szeretnék részleteiben megvilágítani. Elnézést kérek Tóth elvtársnőtől, nem helyette akarom én megválaszolni, de mivel egy pár kérdést nekem tettek fel, igy megadom rá a választ. Argyelán elv társnő beszélt arról, hogy a felnőtt lakosság mintegy 9-lo fo-át nyugdíjasként tart el az ország dolgozó népe. Mi jelen pillanatban otttartunk, hogy nálunk viharos gyorsasággal nő az élet­kor; nőknél átlag 7o, férfiaknál átlag 68 év. Mi csak a szocializmus alapjait raktuk le és nagyon fel kell gyür­­kőzni, hogy a szocializmus felépítését gyorsabb ütemben vigyük előre. Most minden erőt a mezőgazdaságra kell összpontosítanunk, ezért nem valószínű, hogy az elkövetkezendő években a nyugdíj-korhatárt le tudjuk szállítani. Mi szociális tér n rendben vagyunk. És csak a ddig tudunk nyújtózkodni, ameddig a takarónk ér. A pedagógusok is le tudják mérni a megváltozott életet. Egy pedagó­gus mesélte, hogy otthon a gyermeke megkérdezte tőle, mi az a "kol­dulás"? A mi gyermekeink ezt a fogalmat nem ismereik. Tóth elvtársnő beszámolójában foglalkozott a tultelepüléssel. Mi a lakáskérdést csak az elkövetkező 15 év alatt tudjuk megoldani. Per­sze ehhez hozzájárulnak a gyárigazgatók is, akik a gyárat fejlesztik, ami a munkáslétszám növekedést és ezen keresztül a lakáskérdést von­ja maga után. Én feltenném úgy a kérdést, hogy akkor is Budapesten fejlesztették volna - gyárat, ha a kommunális hozzájárulást meg kel­lett volna fizetni. Ez lo munkahely után 2 millió Ft-ot, loo munka­hely után 2o millió Ft-ot tesz ki. Egyes helyen úgy vetik fel, hogy azért van szükség egyes kerületek­ben üzemre, mert az asszonyoknak munka kell. Ez viszont méginkább azt vonja maga után, hogy még többen jönnek fel Budapestre dolgozni. Néhány szót akarok szólni a levegő szennyeződéséhez. Tény az, hogy a Főv.Tanács a Bp-i Pártbizottság hozzájárulásával a Kormány elé'ter­jeszti, ami minden olyan korlátozásra -területi, üzemi tüzelés, gép­kocsi, stb - hoz javaslatot, amely megkönnyíti ezt a kérdést. Fogunk eredmény eket elérni, de itt megint együttes összefogásra van szükség. A levegő szennyeződésénél a gyárak szennyezŐdésének korlátozására kell az irányt venni, nem pedig a kitelepítésre gondolni, mert az igen komoly összegeket igényel. Befejezésül: Kedves Elvtársak! ^agyon örülök ennek a nívós értekezletnek, ami itt van. Nagyon je­lentős az egész fejlődés, és nag. o n komoly mértékben erősödött meg a XX.kér.Pártbizottság és a pártszervezetek, KISZ szervezetek és a pár tónk i v üli ek együttműködése. Az a meggyőződésem, hogy az inter­nacionalista kötelességek tudata is elmélyült. Ha mással nem is, de lemérhetjük a Szovjetunió népeihez való viszonyunkban, mert bárhová szovjet ember beteszi lábát, mindenütt szívesen fogadják. Az értekezletnek, a kerület kommunistáinak és pártonkivülieknek az MSZMP Központi Bizottsága és Budapesti Bizottságra részéről sok si­kert kivánok, eredményes munkát, valamint mindannyinknak az elkövet­kezendő munkájukhoz erőt, egészséget. > !»---------------------— -----------------— ————-—------------­­- ■-------------­____-_________________________ - - ----- - - z____________________________

Next

/
Thumbnails
Contents