Budapest Főváros Levéltára: MSZMP Budapesti Bizottság XX. Kerületi Bizottsága vezető testületeinek iratai - Pártértekezletek jegyzőkönyvei, 1962 (HU BFL XXXV.25.a/1)
1962-10-16
I Yv » ./ wí > / / . • 1 3 Kedves Elvtársak! —»* -A Reviziós Bizottság beszámolója 1959 évi Pártértekezlet óta végzett munkájáról,mely idő alatt 128 vizsgálatot tartottunk. Munkánkat felsőbb szerveink határozata szerint igyekeztünk végezni. Elmondhatjuk, hogy ma már kerületünk alapszervezeteiben tevékenységünket megértik, sőt a kerületi Pártbizottság ezt igényli is. Vizsgálataink során azt állapítottuk meg, hogy a kerületi pártszervezetek általában a Párt határozatai o végrehajtották, az alap szervesetek gazdálkodása lépést tartott a politikai fejlődéssel és elősegítette azt. Ellenőrzéseink során szerzett tapasztalataink: A költséggazdálkodási munka fejlődését komoly mértékben elősegítette, hogy a kerület egyre nagyobb önállóságot kapott e munkában is és mindenkor fő feladatának tekintette biztosítani a legnagyobb takarékosság figyelembevételével az anyagi szükségleteket a kerületi Pártbizottság munkájához. A fejlődés ellenére meg kell állapi tani, hogy a költséggazdálkodásban még több javitanivaló van. Az elmúlt években rendszeresen kellett élni a rovatmódösitással, valamint egy alkalommal péthitelt kellett kérni. Az elmúlt évi gazdálkodás azt mu -at ja, hogy elsősorban tervezésben, a negyedévi ütemezésen, a költ ségfelhasználás menetközben! ál lenőrzésén kell tovább javítani. Körzeti alapszervezeteink fenntartási költsége emelkedett az elmúlt években. Egy körzetre jutó költség 1959.-ben 7.ooo Pt.-ról 1961.-ben 9.9oo Pt.-ra emelkedett. Az emelkedést indokolja a taglétszám, a mozgalmi munka növekedése és a terűle 11 KISZ. szervezetek létrehozása. Végrehajtva a (Titkárság azon határozatát, hogy emelni kell a körzeti pártszervezetek elhelyezésének kulturáltságát, az utóbbi években igen nagy összeget fordította a kerület az eddig elhanyagolt körzeti épületek rendbehozására. Jelenleg mind a 6 körzet msgfelelő épületben van. fokozatosan intézkedés történik az összes körzetek berendezésének kicseréié sere.Kerülőtünk üzemi és hivatali alap szervezetei a Végrehajt óbizottság által jóváhagyott költségvetésből lelkiismeretesen gazdálkodnak. Az elmúlt években sehol sem tapasztaltunk visszaélést, azonban még gyakori, hogy a költségvetést nem a VBoáltáL jóváhagyott arányban használják fel az elvtársak. / A A U ■ t " — — ■ _. . -w y