Budapest Főváros Levéltára: MSZMP Budapesti Bizottság XIX. Kerületi Bizottsága vezető testületeinek iratai - Agitációs és Propaganda Munkabizottság üléseinek jegyzőkönyvei, 1986 (HU BFL XXXV.24.a/10)
1986-08-31
|*w -'ssmm * ~ * - ■ ' -I % %-21-A kerületi párt- és tanácsi szervek testületi, politikai felelőssége a lakosság egészségügyi ellátásáért, továbbra is megmaradt é9 arról nem i9 mondhat le. A pártbizottság a kispesti rendelőintézetben dolgozó kommunistákkal egyetértésben ragaszkodott ahhoz, hogy a pártirányxtás kerületi hatáskörben maradjon. Megítélésünk szerint a szervezeti egyesítés célkitűzéseinek elérését nem hátráltatja a központosított szakmai irányítást meggyőzően és hatékonyan támogathatja a szakmai hierarchiatol viszonylag szuverén pártszervezetet, melynek réven a jelenlegi helyzetben megvalósulhat egy konstruktív társadalmi kontroll 9 a helyi társadalmi kapcsolatok széles rendszere. A kerületi pártbizottság kikapcsolása mellett vagy áttételesen nehezen volna biztosítható a párttagok folyamatos részvétele a kerületi tömegszervezetek és mozgalmak tevékenységében, a lakóterületi politikai munkában /HNF, Vöröskereszt, Szakmaközi Bizottság, Polgári védelem, 9tb./. Úgy véljük, hogy az István Kórház pártvezetőségónek megfelelő koordináló munkája mellett a XIX. kerületi rendelőintézet pártal8pszervezete az összevont intézmény szakmai és politikai célkitűzéseinek megvalósításából akadálytalanul veheti ki részét, miközben a kerületi PB irányítása mellett szervezeti életét abban a közegben éli, mélyebb értelemben vett politikai munkát ott végez, ahova éppen hivatásánál fogva a tagság nagy többségét az élet s munkája ezernyi szállal köti. A szakszervezeti szerveknek és tisztségviselőknek a kórházi struktúrához szervezése példázza, hogy így a dolgozók nagy csoportjai maradnak érdemi képviselet nélkül, ügyeikben a legjobb szándékok mellett is munkájuk ismerete nélkül döntenek. Az integráció eredményei nem vitathatóak. A továbbfejlesztésre a szükséglet szerinti komplex ellátás biztosítása érdekéid