Budapest Főváros Levéltára: MSZMP Budapesti Bizottság XIX. Kerületi Bizottsága vezető testületeinek iratai - Párt és Tömegszervezeti Munkabizottság ülésének jegyzőkönyve, 1983 (HU BFL XXXV.24.a/9)
1983-02-28
mm í 1 I *- 4 -. Vénrehaj tó Bizottság 19ül. évi határozatának megfelelően az átszervezésnél érvényesítettük, hogy a legfelkészültebb és hosszabb időn keresztül megbízást vállaló elvtársak maradjanak továbbra is parancsnoki beosztásban. Az átszervezés kapcsán biztosítottuk továbbá, hogy az alegységparancsnőki beosztásokat a kerületi pártszervezetekhez - elsősorban bázisterületekhez - tartozó elvtársak töltsék be. újonnan kialakított parancsnoki állománynak megfelelően pontositott-uk az ötéves káderutánpótlási és képzési tervünket, melyen keresztül folyamatosan biztosítani kívánjuk az alegyáigparancsnokok politikai és munkásőr szakmai felkészültségének növelsét . vezetőkészségük fejlesz-4^' tósót . A végrehajtott nagyarányú kádermozgás indokolttá teszi a parancsnoki állomány stabilizálását, az esetenként szükségessé váló cserék körültekintő előkészítését. ,, tényleges állomány átszervezésének tapasztala^.!: Az egység egy századdal való csökkentése nem jelentette egyben nagyobb létszám leszerelését, vagy áthelyezését, hiszen a feltoltottség alacsony arányú /96,3 %/ volt. Az egy századdal való csökkentés lehetőséget adott viszont olyan- esetenként több éve húzódó - visszatartott, egészségügyi vagy más egyéni indokkal reálisan alátámasztott tartalékállományba helyezési, n. illetve leszerelési kérelmek engedélyezésére. Az átszervezés évében a leszerelők száma /17 fő/ nem haladta meg az évenként leszerelek átlagát, ugyanakkor a készenléti tartalékállományba helyezésüket kérők száma /32 fő/ jóval magasabb volt az előző évekénél. Az uj szervezeti formára történő átállás után egységünk feltöltöttsóge 112,6 %-ra alakult. Oelenleg is ez a feltöltőttségi arány, mely- a tagságukat egészségügyi, külföldi munkavállalás, GYES miatt szüneteltetőket is figyelembevéve - megfelelően biztosítja egységünk harckészültségi állapotát . Az állomány átszervezését elsősorban az újonnan kialakított szervezeti keretek határozták meg. /pl. egy munkahelyen dolgozók egy alegységhez tartozzanak./ Az alegységeken belüli beosztásoknál, hovatartozásoknál viszont figyelembe vettük a munkásőrök eddigi tapasztalatait, esetleges kéréseiket is. A A ______J ffi 1 i