Budapest Főváros Levéltára: MSZMP Budapesti Bizottság XIX. Kerületi Bizottsága vezető testületeinek iratai - Gazdaságpolitikai Munkabizottság üléseinek jegyzőkönyvei, 1989 (HU BFL XXXV.24.a/8)

1989

, I a . Ji *- lo -VóeezdtUl de nem véletlenül és nem utolsósorban * .teü7.emekben és termeló-csooortolcbsn dolgozókról. Lelkes és oos Syát teljesítette,teljesíthette. Köszönet. to. Hnko-rmánvzati tevékenységről bár ez közismert elmondható, hogy a tervbe veti Közgyűlést és MÍXdöttgyülést a tervezett napirendi pontokkal lebonyolítottuk - az ISZT és saját szabályzataink be­tartásával, tehát ügyelve a törvényességre. A Közgyűlés illetve Küldöttgyűlés határozatait és döntéseit meg­valósítottuk - kivéve az 1988. gazdasági tervre vonatkozót. A Szövetkezet Vezetősége 1988.-ban ülést tartott, elfogadott ügyrendje, ülésterve alapján. Ezeken határozatot hozott, me­lyek végrehajtásáról a Vezetőség és a Felügyelő Bizottság össze­foglalóan és tettározatönként más helyütt külön értékelő jelentést ad közre. A Vezetőség úgy érzi, hogy meghatalmazásainak eleget tett szakmailag és emberileg a Szövetkezet érdekeit szemelőtt tart­va végezte munkáját támaszkodva a rendszeresen meghívott Párttit­károk, KISZ-titkárok, Szövetkezeti Bizottság Elnöke, Nőbizottság Flnöke és természetesen a Felügyelő Bizottság Elnöke értékes köz­reműködésére és véleményeire - melyet ezúton is megköszönünk. A Vezetőség két ülésén vett részt a törvényességi felügyeletet gyakorló Budapest, XII. Tanács VB Ipar-Kereskedelmi Osztályénak vezetője, aki egyik értékelő hozzászólásában egy korábbi vizsgá­lat tanulságait összegezve igen pozitiven értékelte a Szövetkezet és azon belül az önkormányzati szervek, fórumok működésének sza­­' bályszerüségét. Ez amit amit előadhatunk és igen természetesnek találjuk és számítunk is arra, hogy a Vezetőség, vezetők tevé­kenységének igazi értékelésére a kollektíva jogosult, az igy ki­alakuló megítélés mérvadó. Kérjük a Szövetkezet Tisztelt Munkahelyi Tanácskozásait, ezt követően Közgyűlését beszámoló sokoldalú megvitatására, számí­tunk értékes hiányosságokat feltáró megjegyzéseikre amennyiben azok az előrelépést szolgálják és várjuk javaslataikat is. Budapest, 1989. február 17. Munkahelyi Tanácskozások illetve Közgyűlés elé terjesztésre a Vezetőség ft/1989 .Vh.számon 5:0, egy­hangú szavazással elfogadta. 1 •' -L _____________________________—------------------------------­­— > ■

Next

/
Thumbnails
Contents