Budapest Főváros Levéltára: MSZMP Budapesti Bizottság XIX. Kerületi Bizottsága vezető testületeinek iratai - Gazdaságpolitikai Munkabizottság üléseinek jegyzőkönyvei, 1989 (HU BFL XXXV.24.a/8)

1989

r k * i : 4 &- 8 -Az értékesítési tevékenységről az mondható al, hogy az alapvető funkcióját Telj esitette. Ha eltekintünk az egyes tipusok válto­zataitól akkor 49 féle gyártmány szerződéseit, visszaigazolásait, számlázását problémák nélkül bonyolította. Alaposabb árközlési segitség mellett e munka még operativ lehet és szükséges is a vállalkozóbb produkció a műszaki osztály munkatársaival való jobb megértés és dinamizmus utján. A Szövetkezet önköltség elemző / elő-utókalkulációs értelemben/ értékelhetően gazdasági hasznot magaután vonva ill. ennek lehe­tőségét megteremtve nem mutat.Az utókalkulációval kapcsolatban megjegyzendő, hogy a rendszertelenül és hiányosan, pontatlanul kitőltötten érkező anyag és munkautalványok időnként párosulva értelkezésbeli, kezelési problémákkal nem is igazán töltheti be funkcióját. Itt az alapbizonylatok kezelését kell pontossá tenni, ami a termelési folyamatban résztvevők feladata és felelőssége. A műszaki előkalkulációnál megoldandó a rendszeres információs kapcsolat a beszerzés, kooperáció és a műszaki előkalkuláció, érfelelős között. Bizonyos anyagtipusu költségek pontosított ke­zelésével az anyagkönyvelés munkája is segíthető,mely viszont anyagköltségeink követése szempontjából igen fontos. A leirtak esetlegességei az ármunkában - me%el korábbi fejezetben már foglalkoztunk - is "'látszanák illetve látszottak, e tevékenység az év november végétől látszik funkcióját igazándiból betölteni. A pénzügyi gazdálkodásról külön és ismétlőén nem szólunk, hiszen a" kapcsolatos negatívumok okairól és tényeiről korábban szóltunk. Nem csak illik de kötelességünk is leszögezni, hogy ha terveinkben és a kibontakozási programunkban elhatározottaknak csak egy részét felfogásában a felelős magasabb állású vezetők megteszik az hasz­nunkra válik illetve vált volna./erről is szóltunk a hitelek kap­csán/. Karbantartásról.felújításokról úgy kell beszélni,hogy itt meg­határozó ~voIT~ egy oldalon Tímár el nem ódázható tennivalók elvég­zése, másoldalról a szűkös anyagi helyzet. E két szélsőérték kö­zött a tevékenység elfogadhatónak mondható, mert a lehetőségek korlátái voltak meghatározók. A témával foglalkozó osztály egyéb tevékenységei, szolgáltatásai /sokszorosítás, irodagépek szervizé­nek szervezése, irodaszerek, takarítás stb./ és a társosztályokkal való kapcsolatok jónak mondható. Munkavédelem.tűzvédelem területén a megelőző évhez képest rosszafe­­■Do/fótl á Hely'zét, amTTT"az alábbi kimutatás jelez: 1° sz, tábla 1987.______1988. Üzemi baleset 5 7 Ebből:- szövetkezetben történt 4 4- üzemi úti baleset 1 2- csonkolásos ■» 1 Összes táppénzes napok 68 255 Ebből :utibalesetre esik 13 ül üzemi balesetekre esik 45 I44 /ebből csonkolásos esik/ — 59 I0 ' --------------------------—---------------­­-------

Next

/
Thumbnails
Contents