Budapest Főváros Levéltára: MSZMP Budapesti Bizottság XIX. Kerületi Bizottsága vezető testületeinek iratai - Gazdaságpolitikai Munkabizottság üléseinek jegyzőkönyvei, 1981 (HU BFL XXXV.24.a/8)

1981-04-14

A tervidőszak végén tellát összesen 735 bölcsődei férőhelyünk lesz, ami 120 %~os feltöltés mellett 44,1 %-os ellátottságot jelent, vagyis nem érjük el a főváros által tervezett 48 %-on ellátottsági szintet. Ez azt jelenti, hogy igényszintű böl­csődei elhelyezést még nem tudunk biztosítani, Miután a bölcsődei hálózat nem bővíthető súlyponti feladatunk a meglévő intézményhálózat korszerüsitése, állagának javítása, korszerű és az energia gazdálkodási irányelveknek megfelelő fűtési rendszerek kialakítása. Fenti célra felújítási alapunkból 6 millió forintot tudunk biztosítani. Ebből a Zalaegerszeg- és Petőfi utcai bölcsődék felújítását és fűtéskorszerűsítését tervezzük. Régóta gondot okoz a kerületi Tanács vezetőinek egy III, Öre­gek Iifapközi Otthona létesítése, a Házi Szociális Gondozási Központ kialakítása, melyre most az Ady Endre ut 110. azAi_ alatti kiürített lakóépületben lehetőség kínálkozik. A beruházási Fő­osztály az épület fenti célra való felhasználását és a kerüle­ti tanács részére történő átadását támogatja, az Egészségügyi Főosztály 2 millió forint anyagi támogatást helyezett kilá­tásba és biztosítja az üzemeltetési költségeket. ■.vjV ■. , 1 Annak ellenére, hogy a továbbiakban a fekvő- és járóbeteg el­lát á.s fejlesztése nem a kerületi tanács közvetlen feladata, szórgalmazmmk kell a lakosság egészségügyi alapellátásának érdekében, hogy a rekonstrukció II/P-2. ütemében a lakosság szánának megfelelő nagyságú körzeti orvosi rendelő kerüljön felépítésre. Észrevételeinket ezzel kapcsolatban a tervegyeztetés során a Főváros vezetőihez eljuttattuk, az ezzel kapcsolatos tárgya­lások még folynak, 432/1981. I O I .. 17 . |

Next

/
Thumbnails
Contents