Budapest Főváros Levéltára: MSZMP Budapesti Bizottság XIX. Kerületi Bizottsága vezető testületeinek iratai - Végrehajtó Bizottság üléseinek jegyzőkönyvei, 1988 (HU BFL XXXV.24.a/4)
1988-10-04
ISI ’ ’ Br í f* I * 1- 2 -A demokratikus vitákban kiérlelt párt álláspontot a kerület politikai életében tömegkommunikációs eszközeinkkel tegyük nyilvánossá. Helyi politikánk képviseletét az ily módon megvalósított demokratikus egység alapján várjuk el tagságunktól. Ezek az eszközök képezzék alapját a kerület politikai életében befolyással biró szervezetekkel és irányitó szerveinkkel kialakítandó új tipusú együttműködésnek. Értékelje a káderpolitikai elvek gyakorlati érvényesítését, az új körülményeknek megfelelően rendezze a hatásköröket. Nem tartjuk célszerűnek a meglévő hatalmi pozícióink feladását addig, amig nem tudjuk mozgalmi eszközökkel érvényesíteni befolyásunkat. A Pártértekezlet fontosnak tartja a párt és a párttagok tekintélye szempontjából is a kerületi pártmozgalom erkölcsi tisztaságának megőrzését. A kerületi gazdaságpolitika alapja a szakszerűség legyen. Domináljon az elemző, minősítő jelleg, ilyen irányú szolgáltató tevékenységünkkel segítsük pártszervezeteink tisztánlátását. Korábbi eszközeinket mindaddig alkalmazzuk, amig ezek léteznek, illetve a piaci viszonyok fejlettsége feleslegessé nem teszi őket. Szüntessük meg a népgazdasági terv párthatározatokon keresztül történő tervlebontásos érvónyesitésót. Konkrét elemzéssel mutassunk rá a gazdálkodás gyengeségeire, de emelett információs csatornáinkon keresztül jelezzük a közgazdasági szabályozórendszer és intézményrendszer általunk tapasztalt fogyatékosságait is. Burány Sándor Geri Oánosné A Ü L------- --- .