Budapest Főváros Levéltára: MSZMP Budapesti Bizottság XIX. Kerületi Bizottsága vezető testületeinek iratai - Végrehajtó Bizottság üléseinek jegyzőkönyvei, 1988 (HU BFL XXXV.24.a/4)

1988-10-04

*■ SíLJiíS^iWűr I I- 7 -lépések az országos pártértekezlet után Is folynak. Személyes beszélgetések sorén bizalmuk megrendüléséről, a jövőben való hitük elvesztéséről, nem egyszer régi, valós vagy vélt sérelmeikről beszélnek. A kikerültek 55,5 %-a munkás > illetve nyugdijáé munkás. A mai körülmények a párttagság magatartását, a pártfe- Mi gyeimet kedvezőtlenül befolyásolják, a párttagok több vonatkozásban is romlott. A párttagság egy részében lazult a személyes meggyőződés, terjed a közömbösség, az el­bátortalanodás , nem állnak ki a politika védelmében, a vi­tákat is kerülik. Nőtt azoknak a párttagoknak a száma, akik nem vállalnak párt­­megbízatást, hiányoznak a pértrendezvényekről. a szervezeti élet követelményéinek nem, vagy osak részben tesznek eleget. A párttagok felelősségre vonása szinte kizárólag a bírósági ütőn felslősségre vont párttagokat érinti. A pártszervezetek nem szívesen élnek a nagyobb felelősséggel a fegyelmi munka területén. Egyre inkább tapasztalható elnéző, megértő és meg­bocsátó magatartás, a döntéseket a felsőbb pártfegyelmi foru­­mokhoz átpasszolni igyekvós. Nőtt azoknak a száma, akik tagfelvételük során elhallgatták, hogy korábban megsértették az állampolgári fegyelmet és tor­­vényes úton elmarasztalták őket. A pártfegyelmi ügyek másik nagyobb csoportja az ittassághoz kapcsolódik, melynek legveszélyesebb formája, az ittas j rmu­­vezetés továbbra is egyre terjed. Megerősödött a párt megújulása iránti igény. Az egyéni be­szélgetések, viták során a párttagság döntő része felelős­séggel, nyíltan mondott véleményt, jogosan nőtt a türelmet­lenség, annak érzete, hogy a párttagság nem tudja befolyá­solni a politikai döntéseket, reá a határozatok végrehajtá­­sának felelőssége, feladata hárul. A A ___________ i* ....................................................... ....................

Next

/
Thumbnails
Contents