Budapest Főváros Levéltára: MSZMP Budapesti Bizottság XIX. Kerületi Bizottsága vezető testületeinek iratai - Végrehajtó Bizottság üléseinek jegyzőkönyvei, 1988 (HU BFL XXXV.24.a/4)
1988-10-04
ip? marnám í %áJHű«ör ! j í ; I *- 5 -a káderpolitikái határozat végrehajtását és fogadta el az uj körülményekhez igazodó további feladatokat. A pártbizottság kádermunkája a XIII. kongresszus óta érzékelhetően fejlődött, gyakorlati tapasztalatok, nyilt viták útján demokratikusabbá vált, fokozódott társadalmasítása, /Előzetes konzultációk, többes jelölés./ Ebben jelentős szerepe van a meghatározatlan időre megbízott, folyamatosan működő aelölő Bizottságnak. Az állami személyzeti munka pártirányitásában, /-> a párthatáskör gyakorlásában a gazdasági területen létrejött változások /VT, pályázatok/ új módszerek alkalmazását igényelték. A kerületi pártbizottság és végrehajtóbizottság hatáskörét érdemben, elvszerüen és határozottan gyakorolta. Pártszervezeteink áttekintve saját kádermunkájukat, módosították, sok esetben szűkítették hatáskörüket. Kiemelt jelentőségű volt a párttagsági könyvek cseréjét megelőző egyéni beszélgetéseknek, amelyeknek időpontja ma már egyértelműen kedvezőtlennek Ítélhető. Nem szolgálta kellően a párt egységének megteremtését, a párt tisztulását. Oelentősége abban volt, hogy nagy erővel tört felszínre a párt tevékenysége iránti megújulási igény, módot adott a tagság véleményének, közérzetének megismerésére, az elvtársi, emberi kapcsolatok fejlesztésére. Ehhez jól kapcsolódott a társadalmi-gazdasági stabilizációs és kibontakozási program és a helyi feladattervek vitája. Az ezek során felszínre került vélemények ismeretében indultak a párton belül lefolytatott viták a párt vezető szerepéről, az ideológiai munkáról, majd az Országos Pártértekezlet állásfoglalás tervezetéről. Változás következett be a pártszervezeti struktúrában, 1988-ban a munkahelyeken megszűntek a pártvezetősógek, a végrehajtóbizottságok, Egyszintű pártbizottságok jöttek létre, igény szerint sor került a tagfelvételi és fegyelmi jogkör decentralizálására, 5 í------------i ^