Budapest Főváros Levéltára: MSZMP Budapesti Bizottság XIX. Kerületi Bizottsága vezető testületeinek iratai - Végrehajtó Bizottság üléseinek jegyzőkönyvei, 1987 (HU BFL XXXV.24.a/4)
1987-11-03
! r 4 i í j s .« i- 7-Qaazafnőjil‘an értékelve saját helyzetét éa munkáiét a pártye, zetőség úgy, látja: 1. ) Az eltelt négy óv jobbára igazolta azt a felsőbb szintű elhatározást* hogy Wekérión partvezetőség működjék* 2. ) Az eltelt időben a vezetőség ismertté vált* munkájára úgy a párt, mint a társadalmi és igazgatási szervek számítanak, A pártáls"szervezetek tagjaiban részint a pártvezetősóg munkája nyomán oldódott a korábban tapasztalható tartózkodás. 3. ) Nagy segítség, hogy a Pártbizottság kézben tartja a pártkörzetek közvetlen irányítását. Ha a pártvezetősóg összetétele a cserék során erősödik, fokozatosan mind több részt lehet vállalni az alapszervezetek összefogására is. 4„ ) A pártvezetősóg egész eddigi tevékenységére a politikai és szervezői apró munka volt a jellemző, Konk9truktív elgondo' lássi (kultúrcent rum, ÖNG létesítése, a köztisztaság Ó9 környezetvédelem infrastruktúrájának kiépítése, a "parkos udvar" D-ozgalom magvalósítása, stb rosszabbá vált pénzügy:1, helyzetünkben egyenlőre nem látszanak megvalósíthatónak, így a "gazda" szerepvállalása a pártvezetősóg számára lényegében papíron maradt. 5.) Neus volt helyes, hogy a pártvezetősóg a pártpropaganda és az agitáció teljes feladatkörét kihagyta Működési Rendijéből, (A közművelődési reszort ezt nem pótolja.) Ezt ténykedése hátralévő részében pótolni kell, mert várható a párt eszmei-politikai befolyásának további erősítése a lakóterületen is. Feladatok; 1,) Követelmény, hogy a változó viszonyokat alapul véve az.emberi kapcsolatok, az őszinte demokratikus légkör számára biztot ------------j