Budapest Főváros Levéltára: MSZMP Budapesti Bizottság XIX. Kerületi Bizottsága vezető testületeinek iratai - Végrehajtó Bizottság üléseinek jegyzőkönyvei, 1986 (HU BFL XXXV.24.a/4)

1986-08-12

1 I k I j,I » *- 3 -űelenleg az oktatás területén 18 alapszervezet működik, a . *«!|> hót a szétválási folysniat elloners kér. PB irányításával. Közülük hét a szetva y összevont. A szervezeti élet rendszeres, a vezetőségi üléseket rugalmasan, a taggyűléseket munkaterv szerint tartják meg. Napirendre általában szakmai Jellegű, a neveié,! terűle eket érintő témákat tűznek. Ennek Jelentősege megnő « “í . ” törvény szeptemberi bevezetésével, amely az iskolá onéllé aa­­iátos arculata működését, kezdeményező magatartásét várja el. _ A tömegszervezetek életével is rendszeresen foglalkoznak. A pártszervezetek többségében a taggyűléseken nagy az aktivitás, de konkrét feladatadásra, határozathozatalra, a korábbi döntősek végrehajtásénak ellenőrzésére a szükségesnél kisebb gondot fordx­­tanak A felsőbb szervektől kapott határozatokon kivul ‘e«keny ségük'alapját a beszámold taggyűlésen hozott határozatok képezi . melyeket munkatervükbe beépítenek. A pártszervezetek élén feladatukat szivvel-lélekkel. felelősség­­érzettel végző titkárok állnak. Ugyanakkor az iskolaigazgat < többsége -akik közül aokan éppen párt-vagy mozgalmi vaze ői munkájukkal váltak alkalmassá állami funkcióra- náluk félkészül­tebb vagy agilisabb! A pártvezetés testületi Jellege alig érvényesül. A titkár "egyszemélyi képviselő", s a tagságot utólag sem tájékoztatja. Jellemző például, hogy a bérfejlesztéseket. Jutalmazásokat mege­lőzően a titkár lehetőséget kap a vélemény nyilvánításra, taggyűlésen vagy vezetőségi ülésen előzetesen az elveket nem tárgyalják meg. Kedvezőbb képet mutat a káderhatáskörbe vont sze, ami egy-két évente beszámoló taggyűlésen történik, a pozitívuma 9Y " . . , . , , /A Csokonai és Bikádé utcai általános iránymutató kiemelésevei, /a ^okohcu 3o _j í»-------------------------------------------------- 4 ____________________________________________________________________________/__________________________________

Next

/
Thumbnails
Contents