Budapest Főváros Levéltára: MSZMP Budapesti Bizottság XIX. Kerületi Bizottsága vezető testületeinek iratai - Végrehajtó Bizottság üléseinek jegyzőkönyvei, 1986 (HU BFL XXXV.24.a/4)

1986-08-12

' .1 ni i mi i ■ámm> í '■ ■ I ’ * I | 13 IV. Családvédelem. szociálpolitika A kerület párt-, állami-, társadalmi szervei évek éta rend­szeresen kiemelt figyelmet fordítanak a szociálpolitikai feladatokra. Az anyagi források bővültek, a társadalmi fe­lelősség és köremüködés erősödött. Előtérbe került a csa­ládvédelem, mely a rászoruló családok komplex szemléletű segítését, támogatását szolgálja. Ez a gyakorlat még csak napjainkban van kibontakozóban, szervezeti, tartalmi követel­ményei még kidolgozatlanok. A tanácsi családvédelmi csopor­tok feladata ennek megvalósítása. A fővárosban létrehozott családgondozó központok tapasztalatait hasznosítva, idősze­rű a kerületben is ennek szervezeti és személyi feltételei­nek megteremtése. A családvédelem elsődleges feladata a rászorulók felkutatá­sa, a prevenció, mely széleskörű társadalmi összefogással valósul meg tanácsi koordináció mellett. Kerületünkben 5 év alatt megkétszereződött a veszélyeztetett kiskorúak száma, sok közöttük a halmozottan veszélyeztetett. Ez összefügg a családok felbomlásával, az alkoholizmus ter­jedésével is. A javuló megelőző és gondozó munka mellett is sok esetben hatósági eszközöket kell a kiskorú érdekében al­kalmazni. A Nevelési Tanácsadó forgalma megkétszereződött, tevékeny­ségében a családgondozás jelentősen kibővült, a munkafelté­teleit azonban javítani kell. A segitségre szoruló idős emberek száma hasonló módon növek­szik, felderítésükben azonban hiányosságok mutatkoznak, saj­nálatos tapasztalat, hogy az idős emberek jelentős része^tá­jékozatlan, nem tudja milyen segítséget vehet igénybe. Töb­ben a tartásra köteles hozzátartozóra tekintettel nem fordul­nak segítségért, miközben a szükséges támogatást a kötele­zettől nem kapják meg. Áf L --------—---------" ' ' ^

Next

/
Thumbnails
Contents