Budapest Főváros Levéltára: MSZMP Budapesti Bizottság XIX. Kerületi Bizottsága vezető testületeinek iratai - Végrehajtó Bizottság üléseinek jegyzőkönyvei, 1986 (HU BFL XXXV.24.a/4)
1986-06-23
I i Í -Ü7- I * * Pártértekezletünk meghatározta a tagfelvételi munka követelményeit is, amelyek megvalósulását a PVB rendszeresen figyelemmel1 kiséri . A pártértekezlet óta . főt vettek fel az alapszervezetekben. A felvételek %-a munkás, . %~a nő, %/_a 3o éven aluli fiatal. Kiemelkedően jó a középiskolai tanulói tagfelvétel fő-Figyelembevéve a kerület pártszervezeteinek dolgozói összetételét továbbra is nagy hangsúlyt kell fóréi tanunk a munkások, a fiatal pedagógusok és a magasan kvalifikált értelmiség felvételére. Erőfeszítéseink ellenére sem sikerült azonban a tagfelvételi munka^ bán kellően javitani a folyamatosságot, az ütemességet. Taglétszámunk csak kismértékben növekedett, a foglalkoztatottak szerkezetével összhangban, de megváltoztak a belső arányok. Növekedett a szolgáltatás területén és a hivatali, intézményi pártszervezetekben dolgozó párttagok száma, nan számottevően, de csökkent az iparban. A kerületi párttagság 46,1 %-a a lakóterületi alapszervezetekhez tartozik. Továbbra is emelkedik közöttük az önálló kisiparosok, GMK-ban. TSZ-melléküzemágakban dolgozók száma. A kerületi Pártbizottság 1986. elején elfogadta uj káünr^tás^ köri listáját, és az 1906-1990. évre szóló káderutánp ótlás1 es_ képzési tervet. ^ A testület igényelte, hogy a káderutánpótlásnál szélesebb körből merítsünk: bátrabban foglalkozzunk fiatalok funkcióba állításává!, és ennek szellemében tervszerűbb beiskolázást, továbbképzést tartott szükségesnek. * L [ ■ y