Budapest Főváros Levéltára: MSZMP Budapesti Bizottság XIX. Kerületi Bizottsága vezető testületeinek iratai - Végrehajtó Bizottság üléseinek jegyzőkönyvei, 1986 (HU BFL XXXV.24.a/4)

1986-06-17

1 r * i j % | * -1- 8 ]>'őszétől foglalták el a br. faltak a nagyon szép kivitelű nyugdíjasok házát. A nyugdíj ok házának 1986. májusi szabály­zata szerint a beutaltak .irigy nes egészségügyi ellátásban, térítés ellenében szociális gondozásban és étkeztetésben része­sülnek. Az évek múlásával számolni kell azzal, hogy egyre több ágyhozkotött és házi ápolásra szoruló lakója lesz a nyug­díjasok házának, tehát a szociális otthonok bizonyos felada­tait is be kell fogadnia. Ehhez időben biztosítani kell a szükséges feltételeket. Szociális otthonokba nehezen jutnak be beutaltjaink, több évig is várakozni kell. 1985,XII.31-én az év folyamán beutalt 41 főből 13 elhelyezésben is részesült. Szociális étkeztetést 230-240 fő kap a kerületben. Túlnyomó többségüknek a Boy szolgálat a lakásra viszi az ételt. Kisebb csoportjuk az ÖNO konyhákon kapja meg az ellátást. Az ételek minősége és az étrend sem felel meg az idősek igényeinek. A Junior Vendéglátó Vállalattal együttműködve gerontológiai konyhát hozunk létre (a XVIII. és XX. kerülettel közösen) a szociális étkeztetés javítása érdekében. Ennek keretében szombaton is meleg ételt kaphatnak az idős emberek. ^ házi szociális gondozás 2/0 fő körül van, számuk a VI. öt­­eves tervben egyenletesen növekedett. Nagy lehetőség rejlik az egészségügyben dolgozó gondozónők és a házi szociális gon­dozónők munkájának megfelelő összehangolásában, a párhuzamossá­gok felszámolásában. Ezt a lehetőséget a kerületben még nem használjuk ki, kezdeti próbálkozások megfigyelhetők. A kerület a rászorulók gondozását el tudja látni. Az idős emberek gyakran nagyon alacsony szintű jövedelmük kiegészítésére, és idejük hasznos lekötésére elég nagy szám­ban igényelnek munkát. Kerületünkben szociális foglalkoztató nem működik, a tanács elindította a foglalkoztató szervezését. k --­­­­­­­- - - - - ^

Next

/
Thumbnails
Contents