Budapest Főváros Levéltára: MSZMP Budapesti Bizottság XIX. Kerületi Bizottsága vezető testületeinek iratai - Végrehajtó Bizottság üléseinek jegyzőkönyvei, 1986 (HU BFL XXXV.24.a/4)

1986-03-25

' rt ! í I- e -Kádermunka helyzete. Egységparancsnőkságunk a kádermunka tervezését a Végrehajtó Bi­zottság 1981.évi határozata alapján végezte. A i|ádermun,.ában erősítettük az egysógparancsnokság szerepét és i elelososg t, ugya akkor rendszeres munkakapcsolatot alakítottunk ki a kade.e< meg­­itólésénól a munkahelyi pártszervezetek vezetőivel. A jelenlegi társadalmi parancsnoki állomány összetételében, párt­állás, életkor, munkásőr gyakorlati tapasztalat, alln-nj. es poli­tikai végzettség szempontjából jó színvonalú. A káderutánpótlási és képzési tervünk alapján, az öt évben összes­ségében, növeltük a beiskolázottak számát , ennek ellenőre , a nem tervezett kádercserék - betegség, leszázalekolások év, munkahely változtatások - miatt, a munkásőr végzettséggel rendeli<ezo parancs­nokok arányát nem tudtuk növelni. „ Az átlagos munkásőri igénybevételnél jóval nagyobb xeterheióst 1 eléntő parancsnoki feladatokat egyre nehezeoben vállalják külö­nösen azok, okik a gazdasági területen is vezető beosztásba vannak. A több hónapos beiskolázásokat egyre nehezebben tudják megoldani a munkahelyek és a parancsnokok egy része is tartózkodik, mive ez idő alatt a többletmunkával járó jövedelemtói exesnek. /túl­órák, GMK-k, második munkaviszonyban szerzett jövedelmek/ A kádermunkában az eddig elért eredmények megtartásán túl, a mun­kásőr iskolai végzettség további novelesere kell .-rekedni. A fegyelmi helyzet alakulása. Az egység kiképzési és szolgálati fegyelme az elmúlt ot évben folyama toson Javult. Az egységnél az öt év aJs<‘, súlyosabb rendkívüli esemény nem történt. A követelmények növelésével egyidőbon, a parancsnokok egyre bát­rabban élnek a dicséret és a fenyítés nevelési eszközeivel.^ jól végzett munka után gyakoribbá vált ez & .Ve gy s o ■ a r a n c * no k o.. oz . b li elismerése, és a parancsban megjelenő dicsérő, egyara A fenyítéseknél növekvő tendenciát mutat, a figyelmeztetések sza­ma , ami nem elsősorban a fegyelemsértése!; gyakorisagai ukro. , hanem azt, hogy a parancsnokok már c ki: ege., 1- ^z-\° teszik, az esetleges súlyosabb fegyeíensértc^ elkerülésé vege.t. A súlyosabb fenyítések egy rosze a munv.niei y ni, vaj, nogdneietbe elkövetett - tehát nem szolgálat.. - i sgye./et.,egek mit ~ kiróva /P1: gépjármű ittas vezetése, gazdasági munkakörben el­követett visszaélés/ A magasabb szintű dicséretek és fenyítése' ndórn esetben az il­letékes pártszervezetek vél emun yen cl; kies ■ ■■■•„v.l tortenn , s. L ----------------------------­­------------------------------------------------j ______________________________________________________________________________________________-____________________________/__________________________________________________________

Next

/
Thumbnails
Contents