Budapest Főváros Levéltára: MSZMP Budapesti Bizottság XIX. Kerületi Bizottsága vezető testületeinek iratai - Végrehajtó Bizottság üléseinek jegyzőkönyvei, 1986 (HU BFL XXXV.24.a/4)
1986-01-21
i i i I » *-4-3-) JELENTÉS az 1985. évi tagfelvételi munka tapasztalatairól, az 1986. évi feladatokról A vitában hozzászólt: Richter János, Kovács László, Kéninger Ferenc, Fenyvesi Dezső, dr. Sárkdzy Dezső, Karig Péter, Mándoki Józsefné Szabó János, Kajtár Istvánná, Fabriczki András elvtársak A hozzászólók elmondták, hogy a jelentés pedáns, pontos munka, politikai összefüggések feltárására is vállalkozott. Mélyebb vizsgálat lenne szükséges a kikerülések okainak megvizsgálására. Időnként gond, hogy a tagfelvételi munka elemzésekor a statisztikából indulunk ki, és abból vonunk le politikai következtetéseket. Az 1985-ös évben a pártszervezetek jobban dolgoztak, nagyobb volt a politikai mozgás. Sikerült a tagsággal elfogadtatni (VCSG-ben), hogy a fiatalok felvételével is bátran foglalkozzanak. A felvételi munkát pozitívan kell értékelni. Aktívabb politikai szervezőmunka van mögötte, nyitás a fiatalok felé és mindez romló közhangulat mellett valósult meg. A párttaggá nevelés hosszú, aktív és folyamatos munka. A felvételi munka ellen hat a magas tagdíj, a KISZ mint előiskola nem megfelelő, a párttagok részéről ellenállás van a fiatalokkal szemben. A sok követelmény miatt nem szívesen kérik felvételüket. A fiatalok nevelésében még nagyobb szerepet kell játszania a pártszervezeteknek. Sok múlik azon, hogy milyen pártmegbizatást adunk a számukra, hogyan értékelik a megbizatások teljesítését. Erősíteni kell a számonkérést minden párttaggal szemben. Személyre szóló politizálás szükséges. A fiatalok felvételének növekedésével megnő a tagfelvételi munka kockázata is. A kerületi értékeléssel megegyezik a BPB értékelése. Jó a 30 éven aluliak aránya, jobb mint a budapesti átlag. Jó a kerületi politikai ráhatás a dolgozókra. Dicséret illeti meg a 11 fő tanulói tagfelvételt, a pedagógus tagfelvételeket. Pozitív az IKV-nál megnövekedett tagfelvételek száma. A továbbiakban is arra kell törekedni, hogy a minőségi követelmények ne csökkenjenek . G L ____________________________________________________________________ j..,i