Budapest Főváros Levéltára: MSZMP Budapesti Bizottság XIX. Kerületi Bizottsága vezető testületeinek iratai - Végrehajtó Bizottság üléseinek jegyzőkönyvei, 1985 (HU BFL XXXV.24.a/4)

1985-01-15

- 55-Jelentősebb szánni műszaki, közgazdász erbelmisegi dolgozod a GMZ MM a VOR és a Gránit foglalkoztat /kb.200 fó7. E réteg gondjai, közérzete kerületünkben ia azzal jellemez­hető, mint bárhol a fővárosban, az országban. A műszaki munka anyagi, erkölcsi megtérülésének kérdéskörén túl azt tartják aggasztónak, hogy az alacsony felhalmozás a techni­kai megújulás akadályává válik. Főként a fiatal mérnökök vé­leménye, hogy nem mindig kapnak felkészültségüknek, képzett­ségüknek megfelelő kreatív feladatot. A kvalifikált műszaki értelmiségnek az utóbbi időben bekövetkezett ilyen mértékű leért élcelődését a munkások is elismerik. E folyamatban a ^ műszaki-technikai előfeltételek mellett vezetői szemléleti okok is szerepet játszanak. A bérezésben pl. a bértarifa rendszer lehetővé tenné az eredményes munka jobb megfizeté­sét, de diplomás ember elismert egzisztenciát csak a kiala­kult hierarchikus rendszeren belül tud teremteni. Pedagógusaink az oktatáspolitikai, közművelődési, ifjúság­­politikai határozatok lényegét, alapelveit, a politikai cél­kitűzések megvalósitásának konkrét feladatait ismerik és értik. Döntő többségük a szocialista társadalom és nevelés elkötelezett hive. A társadalomban végbement változások nagyobb követelmények elé állítják a pedagógusokat xs, s ^ úgy érzik, hogy a társadalmi elvárásoknak túlfeszített munkával sem tudnak mindig megfelelni. Az általánosan jellem­ző problémáktól kerületünk pedagógus rétege sem mentes : a pálya elnőiesedése, a képesítés nélküliek és a nyugdíja­sok viszonylag magas aránya, e.^yes testületeknél a kívána­tosnál jóval alacsonyabb átlagéletkor. Anyagi helyzetük a központi bérintézkedések ellenére is elmarad a lakosság más rétegei által is indokoltnak tartott szinttől. A nevelő­oktató munka fejlesztésének, a pedagógus alkotókészségének kibontakoztatásának akadálya a társadalmi méretben elismert túlterhelés. Ezzel összefüggésben is igaz, hogy széleskörű közéleti aktivitást fejtenek ki, de azok megoszlása - mind a résztvevők körét, mind a tevékenységet vizsgálva - erősen egyenetlen. I....—----­mm*-'* r n »

Next

/
Thumbnails
Contents