Budapest Főváros Levéltára: MSZMP Budapesti Bizottság XIX. Kerületi Bizottsága vezető testületeinek iratai - Végrehajtó Bizottság üléseinek jegyzőkönyvei, 1985 (HU BFL XXXV.24.a/4)
1985-11-19
' I I i I ■ 6- Az ajánlók és a pártcsoportok a tagfelvételt követően tervszerűbben és foly.'?Jnatosan törődjenek az uj párttag nevelésével és adjanak nekik érdeklődési körüknek és felkészültségüknek megfelelő pártmegbizatást. Kerüljék el a pártmegbisatásoknúl a formális es látszat megbízatást. A vállalatunknál folyó finomított ÍSjártás-ós gyártmányfejlesztő mmka indokolta, hogy pártszervezetünk la hathatósan segítsen a fejlesztéshez szükséges fizikai ós alkalmazotti létszám biztosításában. AZ ezzel kapcsolatos munkák megkezdődtek, ki kivonjuk terjeszteni az ipari szakmunkásképzést a csiszolókorong szakosra, vasas szakmára, szorosabb kapcsolatot alakítottunk ki a szakmunkas* képzőkkel, szakközépiskolákkal, egyetemekkel. Gazdaságpolitikai munkával kell segíteni a vállalatot abban, hogy a szabályzók adta lehetőségeken belül olyan eredményes munkát érjen el, mellyel az átlagnál magasabb bért tudjunk biztosítani dolgozóinknak. A fejlesztő munka nyomán jelentősen korszerűsödik technológiánk, javulnak munkakörülményeink, növekszik dolgozóink jövedelme, , ehhez kapcsolódik a gyárunkra jellemző jó politikai hangulat,^ családias légkör, színvonalas szociális és kulturális ellátottságunk. Reméljük, ennek lesz vonzó és embereket megtartó hatása, amely ^ eredményeként szaporodhat azoknak a száma, akikre politikai és nevelő munkánk irányulhat. %Ww\3vA u Hodruszky Tibor \ PB titkár \ I I U ________________________________________________________________________________________—| ______________,________________________________________________________________________________________________________________________.______,_______________________________&_____________/________________________________________________________________________________________