Budapest Főváros Levéltára: MSZMP Budapesti Bizottság XIX. Kerületi Bizottsága vezető testületeinek iratai - Végrehajtó Bizottság üléseinek jegyzőkönyvei, 1985 (HU BFL XXXV.24.a/4)
1985-10-08
í j I 1 * 1 JL^— BUDAPEST FŐVÁROS XIX. KÉR.TANÁCSA VB Általános - elnökhelyettes Budapest, 1985# szeptember Bizalmas ! Készült: 15 pld-ban XIX./VB/17/ /1985. Látta: Karig Péter Javaslat a kispesti kiserdő rendezésének előzetes elképzelésére. I. Kerületünk északi "természetes” határa a ferihegyi gyorsforgalmi út. Ezzel párhuzamosan halad a Vak Bottyán utca, és e kettő között négy darabban található a Kiserdő. Az un. Határerdőt egy 1877.évi határozat alapján a századfordulón telepítették. Célja az volt, hogy a fában szegény Pest levegőjét javítsa, a keleti és', déli szeleket fogja fel. Ennek maradványa a Kiserdő. Jelen alakját úgy nyerte el, hogy a II. világháború után kivágták és a torol újrahajtott erdő állományt még a metró, a napközis tábor, a távfűtő vezetek, illetve a BKV pálya építésénél csonkították, de az új felüljáró építése is érinti. Né^y önálló egységének összes alapterülete 17,4 ha. Ez még kerületünk méreteihez is igen csekély, de éppen ezer fontos az erdő megóvása, megújítása. Ebben a Pilisi Állami Parkerdőgazdaság által kezelt erdőben a felsoroltakon kivül a Középmagyarországi Közmű- és Magasépítő Vállalat /KIMV/ által használt üzeni terület is beékelődik kb. a Jósika u, magasságában. 2874/1985# I —---------------------------------------—----------- — .................. .. ______________ — - - - - -- -----£ -■ - - -----