Budapest Főváros Levéltára: MSZMP Budapesti Bizottság XIX. Kerületi Bizottsága vezető testületeinek iratai - Végrehajtó Bizottság üléseinek jegyzőkönyvei, 1985 (HU BFL XXXV.24.a/4)
1985-01-15
Vállalataink, gyáraink és szövetkezeteink az egyre feszitőbb gazdasági környezetben tovább fogyatkozó létszám mellett is helytálltak. A népgazdasági terv prioritásait szem előtt tartva végezték munkájukat. Erőfeszítéseiket - főként a tőkés export fokozása terén - a szabályozórendszer nem mindig honorálta. Ugyanakkor tény, hogy kevés korszerű kezdeményezés szüle-1 tett. Nem csökkent, helyenként növekedett az adott ágazatban a világon élenjáróktól mérhető távolság. Közvetlen rendszervita nem alakult ki. A nemzetközi politika különösen feszült időszakaiban agitációs és propagandamunkánk előterébe külpolitikai kérdések kerültek. Az erőviszonyok és a szocialista országok törekvéseinek, az ellentétek osztályszemléletén alapuló reális bemutatásával, az alkotó légkör erősítésével fel kellett lépnünk pacifista megnyilvánulások ellen is. Ennek során megélénkült a bókemozgalmi tevékenység. Napjainkban párttagságunk kiegyensúlyozott viszonyok között bizakodó légkörben, a beszámoló taggyűlések szigorú, tárgyilagos mérlegével készül a kongresszusra. A kispesti kommunisták döntő többsége az elmúlt évek kemény próbatételét állva kivivta környezete elismerését. A példamutatóan élő és dolgozó párttagok és pártszervezetek erősítették a párt tekintélyét és vozes s tő szerepét. A legjelentősebb tudati változást az elmúlt évek vitatott elvi és gyakorlati kérdéseinek tisztázása révén abban látjuk, hogy a párttagság, s vele együtt a közvélemény túlnyomó többsége ma jobban képes egyeztetni a szocializmus elméletét a jelenkor feltételrendszerében megvalósuló gyakorlatával. Egyre inkább tudatában van annak, hogy társadalmunk csak úgy közelíthet szocialista céljainkhoz, ahogyan azt munkánk hatékonysága és eredményessége lehetővé teszi. I —-J r n I 3