Budapest Főváros Levéltára: MSZMP Budapesti Bizottság XIX. Kerületi Bizottsága vezető testületeinek iratai - Végrehajtó Bizottság üléseinek jegyzőkönyvei, 1985 (HU BFL XXXV.24.a/4)

1985-01-15

1 i-l ■ i i pi ■ i i i \ mm f m i I i “ ‘ i m u pi ■ ii 1 ' r «-i *- K£>w*W*»,,jg I ! - 1 -t Pártbizottságunk és pártszervezeteink Kispest lakosságával, üzemeinek dolgozóival karöltve a XII. kongresszus határoza­tai, korábbi pártórtekezletünk dokumentumai, a felsőbb párt­­testületek időszerű döntései alapján végezték munkájukat. Feladataink meghatározásánál és azok végrehajtása során a kerület sajátosságainak, a nemzetközi és hazai folyamatok itt érzékelhető hatásainak megismerésére törekedtünk. A köz­véleményünket foglalkoztató kérdésekben korrekt tájékoztató munkával segítettük a pártszervezetek munkáját. A gazdasági ópitőmunkában, a kerület fejlesztós ügyeiben a termelő Ó3 gazdálkodó szervezetek orientálásával hozzájárul­tunk ahhoz, hogy a helyi közéletben, a dolgozók körében erő­­södjók a kezdeményező, megújulni kész gondolkodásmód és ma­gatartás. Fokozott figyelmet fordítottunk tömegkapcsolataink megőrzésé­re és bővítésére. Ennek előfeltételéül a párt politikai egy­ségének folyamatos megteremtését tekintettük. Munkánkat - a különböző rétegek sajátos helyzete iránti fo­kozott érzékenységgel és tényszerűséggel, gondosan megválasz­tott módszerekkel végeztük. Tapasztalataink azt mutatják, hogy az emberek óvről-évre növekvő érdeklődéssel kísérték a végbemenő társadalmi és gazdasági folyamatokat. A marxizmus-leninizmus eszméinek meghatározó, vezető szerepe érvényesült. A párt politikája iránti bizalom általánosan jellemző légkörében fejlődésünk - de különösen a gazdaság­politika - megítélése a párttagság körében élénk vitákat vál­tott ki. Néhány kérdésben ideológiai összefüggósekben is fel­merültek. A jellemző indíték a szocializmus iránti elkötelezett­ség, vívmányainak megőrzéséért érzett felelősség volt. Aggo­dalom különösen az életszínvonal-politikával, az alacsony gazdasági növekedéssel és felhalmozási aránnyai kapcsolatban merült fel. t____1----J ._____-_________________—»___• - - - - - - - - - — - - -— - - - - - 1 ----- - -■ -

Next

/
Thumbnails
Contents