Budapest Főváros Levéltára: MSZMP Budapesti Bizottság XIX. Kerületi Bizottsága vezető testületeinek iratai - Végrehajtó Bizottság üléseinek jegyzőkönyvei, 1985 (HU BFL XXXV.24.a/4)
1985-01-29
P"11 ■■ ■ 1 P" ■ 11 I ■ I ' > I III I - -------------------r “-ifcw|i,f^>l'lf~*e' h~ir'u*~ jóiI ; - 12 -Jobban fel kellett volna készíteni a kerületi pártbizottság tagjait a körzeti taggyűlésekre. Nem tagadva a val© hangula — tót, de megfelelően reagálni amire kell és érzékeltetni a felsőbb szerveinkkel, hogy ezt az áremelést igy bejelenteni nem volt jé. Degk^elytárang Három taggyűlésen vett részt. Jé hangulat volt. Jónak tartóuta a gazdasági vezető által elmondottakét, aki mindjárt magyarázott is. Igaz szerették volna a dolgozók, ha nem lenne áremelés. Ez az áremelés olyan hangsúllyal szólt bele az emberek életébe, hogy az f~"- még nem is mérhető valójában. A nők jobban le vannak terhelve, hiszen sokkal többet dolgoznak és a gyermekeiket otthon hagyják, akik aztán elcsavarognak, nem járnak iskolába, de itt szólni kell az alkoholizmusról is. Arról is beszélnek, hogy az égetett szesz ára is fel fog menni, tovább romlik a családok helyzete, mert magasabb áron is meg fogják azt venni. A nyugdíjasok problémája náluk is felvetődött, de a felvetések a többi kérdésnél sem voltak ellenségesek. Szóltak a munkásosztály helyzetéről. Hiba az, hogy az enoerek nem ismerik egymást, mert mindig sietnek és nincs idő ilyesmire. Ma mindenki jobban el meri mondani a véleményét mint régen. Az anyagot kulturált fogalmazásának és jó összegzésnek tartja, azon- O bán apró ellentmondások vannak, amiről már szóltak. Az anyagból vissza olvassa azokat a dolgokat, amiket ő is tapasztalt, fokozott várakozás volt az irányelvvel kapcsolatban. Ilivel tézis jexlegu^az emberek nem olvashatták vissza a konkrét intézkedéseket, amit meg derékba is tört az árintézkedés. Önmagában ezen a jelenségen rrincs mit csodálkozni, azzal együtt, hogy a kiállásunk nem volt elég pozitiv. Van e képességünk egy jobb jövőt illetően? Eddig is volt, csak nem eléggé ivódott bele a köztudatba. Választási lene tőségünk sem volt korábban. A realitásokkal szigorúan szembe kell nézni. A szkeptikus jövőt megkérdőjelező dolgokat nem vállalhatjuk fel. Az országban és vezetésben van e képesség, eddig is volt. Ebben az irányban érdemes menni. Más tapasztalatokat is adoot oz a helyzet. Van egy nagy feladat: a kormányzatunk döntött a telepítés fejlesztési hozzájárulásban. Meggyőződése, hogy az időpontjatnezve elhibázott volt a döntés. Hiszen a lakbéi'ek emelkedése még két évig fog tartani, meg kellett volna várni ennek a végét és azt, hogy az | L fh __ __________ I i—..——-------------------- ■ ■ .__________________-Ét__- - * - - - - -— ■ - --- — - - * ...- ---