Budapest Főváros Levéltára: MSZMP Budapesti Bizottság XIX. Kerületi Bizottsága vezető testületeinek iratai - Végrehajtó Bizottság üléseinek jegyzőkönyvei, 1984 (HU BFL XXXV.24.a/4)

1984-12-18

i ! A vállalatnál a teljes munkaidős fizikai létszám a tervnek megfelelően alakult, az összes foglalkoztatottak létszáma várhatóan magasabb a tervnél. Ez részben a viszonylag magas bérfejlesztésnek köszönhető, másrészt pedig a belső érdekelt­ségi rendszer megfelelő továbbfejlesztésével elért ösztönző hö t&onök © Gránit _C,siszol<5szerszám és Kőedénygyártd Vállalat A vállalat az^éves tervben meghatározott célkitűzéseit várha­tóan 5 %-al túlteljesíti és mintegy 629 MFt termelési értéket őr öl * A termelési érték növekedésének jelentős része abból adódott, hogy az éve első felében termékár módosítást kezdeményeztek, melyre az engedélyt megkapták. A vállalat, összhangban a kerületi pártbizottság feladotmegha­­tározásával, tokós exporttervót túlteljesíti és jelentősen fo- ^ kozta importkiváltó tevékenységét is. A szocialista export az előirányzottnál alacsonyabb lesz, ennek okai a kontingensek késedelmes meghatározása, illetve elutasí­tása és az_egyes szerződéskötések elhúzódása voltok. ^ megtartása érdekében megpályázták a maga­sabb bórfejlosztooi lehetőséget biztosító "kísérleti bérsza­bályozási formába" való tartozást. A lehetősóget megkapták, igy ez eredetileg tervezett 2-2,5 % bérszínvonal fejlesztés helyett 4,5 #-ot irányoztok elő. Ebből 1 %-nak megfelelő ösz­­szeggel a kockázati alapot növelték. A vállalat nyeresége kedvezően alakult. Ebben az eredményben a termékszerkezet változása, a javuló költséggazdálkodás, és kisebb mértékben az árbevétel növekedése volt fontos tényező. ívj6?* / V7^tí °oiszolókoronggyártás technológia megújítása meg­indult és jo ütemben halad. Vörös Október Férfiruhagyár cicáit évi eredményéhez képest érdemi javulást nem tudott ^ elérni, annak ellenére, hogy a vállalat export piaci pozíciói az óv során kedvezőek voltak. Ennek fő oka a termelői létszám csökkenéses 1934-ben o teljesítménybéres létszám 7-8 %-al csök­kent ős az ebből adódó kapocitáscsökkenóst a vállalat termeló­­kenysőg növelő intézkedéssel ellensúlyozni nem tudta. A létszamcsökkenósbő1 eredő kapacitás kiesés ellensúlyozására a Wk<iz?tö termelőszövetkezeti kooperációs kapcsolatok létesítését. Jelenleg két megállapodásuk van, előkészítés alatt ocS három egység létrehozása. Ezek az egységek körülbelül 250 főt foglalkoztatnának. A vállalat - mozgásterét bővítendő - 1984. január 1-i hatállyal Szervezo-Eo,]lesztő~Szogáltató leányvállalatot hozozotfc létről íííoíi0llQ5oreí h0§y Q,z intenzív piackutatás májusban indult be jelenieg már négy érvényes szerződésük van. A várható árbevétel i»5-l, ( MFc lesz. A vállalat nem rubel elszámolású exporttervót nem teljesiti, de annak összárbevételen belüli részaránya igy is megközelíti az /3-ot, A szocialista export a bázishoz képest 20 %-al nőtt - ebben az előző évről áthúzódó mennyiség kiszállítása is sze­áÍIa}0 ?§yan?QQí kapacitás problémák miatt a belkereskedelmi értékesítés is jelentősen elmarod 0 tervezettől.---­­' ■ -----­. — — - ____- -- - - - - - - - — - • — - - -■■■■- - - - — * - - - -

Next

/
Thumbnails
Contents