Budapest Főváros Levéltára: MSZMP Budapesti Bizottság XIX. Kerületi Bizottsága vezető testületeinek iratai - Végrehajtó Bizottság üléseinek jegyzőkönyvei, 1984 (HU BFL XXXV.24.a/4)

1984-10-23

; - 2 -Szóljunk az önmagát túlélt feudálkapitalista társadalom megvál­toztatásának szükségességéről, a nemzet haladó erőinek törekvé­seiről, a kommunista párt szerepéről, a tömegek aktivizálódásá­ról, forradalmasodásáról, a demokratikus államszervezet - többek között a nemzeti bizottságok, a tanácsok - létrehozásának folya­matáról.- Fordítsunk különös figyelmet az 1956 óta megtett út ismerteté­sére, hogy a párt leküzdötte a korábbi hibákat és visszatért a lenini normákhoz. Az utóbbi csaknem három évtizedben olyan ered-1 mónyek születtek, mint a mezőgazdaság szocialista átszervezése, a gazdaságirányítás reformja, népünk általános és szakmai művelt­ségének gyarapodása, az emberek életkörülményeinek és életmódjá­nak alakulása. E történelminek tekinthető folyamattal mutassunk rá, hogy a szocialista társadalmi rend képes a megújulásra, az ellentmondások feloldására.- Fejtsük ki, hogy szocialista fejlődésünk négy évtizede orszá­gunk nemzeti felemelkedésének időszaka, amely szervesen össze­függ történelmi múltúnkkal. A legszélesebb rétegekkel ismertes­sük meg, a szocializmus építésének sajátos nemzeti és nemzetkö­zi vonásait. A szocialista hazafiságot és proletár nemzetközi­séget állitsuk szembe a burzsoá nacionalizmussal. Tudatosítsuk, hogy politikánkban természetesen ötvöződik a nemzeti önbecsülés más népek tiszteletével.- Hangsúlyozni szükséges, hogy a közös eszmecseréken, célokon, érdekeken, a kölcsönös előnyökön alapuló szovjet-magyar kapcso­latrendszer, a két nép barátsága meghatározó jelentőségű a szo­cializmus magyarországi fejlődésében. Eredményeinket a szocia­lista országok közösségének tagjaként értük el, nemzetünk sorsa elválaszthatatlanul összefonódik a szocialista közösséggel.- Ki kell emelni a Szovjetúnió történelmi szerepét az emberiség megmentésében, a hitleri fasizmus és japán militarizmus legyőzó­­sóben. Emlékezzünk meg a Nagy Honvédő Háború döntő ütközeteiről. Tér­jünk ki a fasizmussal szemben fellépő népi felszabaditó mozgalmak szerepére, elevenítsük fel a haladó tradíciókat a háborúellenes összefogás gondolatának erősítése érdekében. Megemlékezéseinkben hangsúlyozzuk a szocialista országok bókepolitikáját, következe­tes harcát az enyhülésért. Ismertessük a Varsói Szerződés Szerve­zetének tevékenységét a nemzetközi biztonság erősítésében, a béke megőrzésében. Hogy az előzőekben ismertetett tartalmi feladatok megvalósuljanak pártszervezeteink vezetőségeinek figyelembe kell venni az adott terület kommunistáinak és a pártonkivüliek felkészültségét, érdek­lődését. Meg kell találni, hogy mely kérdéskörökkel milyen formá­ban érdemes és szükséges foglalkozni /pártoktatás, politikai vita­kör, tömegszervezeti oktatás, pártcsoportértekezlet, pártnap, tag­gyűlés stb./ Javasoljuk a vezetőségek egészitsók ki akcióterveiket az évfordu­lóval kapcsolatos feladatokkal. (_--“---JJ L- -__—____________________-----­­- — — ■ - - - - - * — - — r n

Next

/
Thumbnails
Contents