Budapest Főváros Levéltára: MSZMP Budapesti Bizottság XIX. Kerületi Bizottsága vezető testületeinek iratai - Végrehajtó Bizottság üléseinek jegyzőkönyvei, 1984 (HU BFL XXXV.24.a/4)
1984-02-14
<- 6 -POLGÁRI ÜGYSZAK A polgári peres ügyérkezésben - mely évek óta magas; 1983-ban 2936 ügy érkezett - már érezteti a hatását a két kerület_népességének megnövekedése. A beszámolási időszakban a^Polgári Törvénykönyvben szabályozott szerződésekkel - adás-vétel, kölcsön, bérlet, öröklés stb. - kapcsolatos perek száma állandó szinten /az évi érkezésnek 4o-5o %-a/ mozog, a^családjogi perek - - s ezen belül a házassági bontóperek - száma és aránya növekszik. Jól jellemzi ezt az a tény, hogy az 198o-as 823 házassági bontóperes ügyhöz képest 1983-ban 3oo üggyel érkezett több. /A XVIII.kerületből az ügyek 60 %-a, a XIX.kerületből pedig 4-0 %-a érkezik./ Vizsgálataink szerint az ügyek nehézségi fok szerint a következőképpen oszlanak megj 60 könnyű, 25-30 % közepes, 10-15 % nehezebb megítélésű ügy./ Ez utóbbiak száma kitesz^évente 300-400 ügyet/. A lakosság anyagi javainak^növekedése miatt a nehezebb megítélésű ügyek számának emelkedésével kell számolni . A biróság az ügyek 77 %-át 6 hónapon belül, mig 23 %-át 6 hónapon, illetve 1 éven túl fejezi be. Az év végen folyamatban^ maradt ügyek túlnyomó többsége 6 hónapnál rövidebb pertartamú volt. /Összesen 57 olyan ügy volt, mely 1 évnél hosszabb ideje van folyamatban. Ez az ügyek 6,6 %-a/. A tárgyalt ügyeknek általában a felét napolja el a biróság. /pl: 1983. szept., október, november elnapolás! átlaga 49 %/• Ebben az arányban nem szerepel a bontóperi békités utáni, törvényi előiráson alapuló elnapolás. A bizonyitáskiegészités képezi a nagyobb hányadot, az egyéb ok pedig a kisebbet. /60-40% a kettő aránya./ Viszonylag gyakori, hogy egy ügyben 4-5 tárgyalást is tart a biróság a biznnyitási indítványok késedelmes előterjesztése és esetenként pervezetési bizonytalanság miatt. Az ügyintézés időszerűségének - az éven túli ügyek számának - f""' ekkénti alakulásában objektiv és szubjektív okok egyaránt közrehatnak. Objektiv jellegű okként jelölhetjük meg a polgári perek sajátosságát, vagyis azt a tényt,hogy a pereket a peres felek és jogi képviselőik készítik elő jól vagy rosszul,^/szemben a büntető ügyekkel, ahol nyomozati irat és ügyészi^vádirat az előzmény/ s itt birósági szakban történik a szakértő kirendelése is, ami a pertartamot eleve meghosszabbítja. A beszámolási időszakban a polgári ügyszakos birák kiesése jelentősebb volt,hosszan tartó betegség, GYES állásbetöltés elhúzódása miatt, a biróság 1980 óta harmadik elnökhelyettese jelenleg szülési szabadságon van /Helyettesítéséről a Fővárosi Biróság nyomban gondoskodott/. Szubjektív ok az e reszortban dolgozó birák élet- é3 szakmai tapasztalatának a hiánya. Kedvező jel azonban a pertartamok alakulásában az, hogy a^ folyamatban maradt ügyek jelentősebb hányada /56,3 %/ 3 hónapon aluli. A birák a 3oronkivüliséget élvező ügyeket - ilyenek például a gyermektartási perek - mindig időben elintézik, s hasonlóan időben megteszik az intézkedéseket a gyermektartási dij állam által történt előlegezése tekintetében is. I i_—--- - — ---k®, L_______----_________- - ■ ....... - - - - - • - - ~ .... ..... * - - - ■ ~ r n